2013-01-12 16:55:48• hírek • Szatmár.ro

Folk-kocsma Szatmáron

Többek között muzsikál a Soroglya zenekar
Többek között muzsikál a Soroglya zenekar

Mi esne jobban a januári hidegben annak, aki szereti a népzenét - és ha ki szeretne kapcsolódni jó társaságban és jó italok között tenné meg ezt -, mint ha elmehet egy jó folk-kocsmába, amit csak azért szerveznek meg, hogy mindenki jól érezhesse magát, aki a fent említett elvárásokkal rendelkezik.

A Nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese és a Szatmárnémeti MADISZ szervezésében január 19-én, szombaton 21 órától a szatmári Downtown Pub igazi folk-kocsmává alakul át.

Az este során az Üsztütü és a Soroglya zenekarok fognak muzsikálni, így biztosítva a jó hangulatot és a talpalávalót, ha netán valaki mégsem állná meg tánc nélkül a zenehallgatást. A szervezők szeretettel várnak minden népzene és néptánc kedvelőt a folk-kocsma helyszínére egy kellemes este eltöltésére.

Aki csak kicsit is érdeklődik, ne tétovázzon, mert nem mindennap adódik lehetőség arra, hogy az ember ilyen alkalmat találjon a kikapcsolódásra miközben több néprajzi tájegység muzsikáját ismerheti meg.

Tehát ne feledjék: január 19-én, szombaton este folk-kocsma a Downtownban (Ştefan cel Mare utca, 10 sz.). Muzsikálnak: az Üsztütü és a Soroglya zenekarok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: