2013-09-11 00:39:34• hírek • Kocsis Zoltán

Fölényes magyar győzelem, sima román vereség

A legutóbb ezüstérmes holland és a tavalyi Európa-bajnokságon második olasz labdarúgó-válogatott kijutásával immár hét résztvevő helye biztos a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokságon. Biztosan ott lesz a házigazda Brazília, továbbá Ausztrália, Irán, Japán és Koreai Köztársaság.

Két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt kiéleződött a küzdelem a második helyért a D csoportban: Magyarországot, Romániát és Törökországot alig egy pont választja el egymástól. A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben 5-1-re nyert az észt csapat ellen, míg Románia szintén hazai pályán 2-0 arányú vereséget szenvedett Törökország ellen.

A magyar válogatottat egy "Úgy szurkolunk, ahogy Ti játszottatok!" feliratú molinóval köszöntötte a közönség, amelynek azonban már korán volt oka az örömre: óriási magyar helyzetekkel indult a találkozó. A harmadik percben Németh a felső lécet találta el, két perccel később pedig a gólvonalról kellett menteniük az észteknek. A hazai szurkolóknak nem kellett sokat várniuk az első, majd a második magyar gólra sem: az ellenfelénél egyértelműen jobban és veszélyesebben futballozó Egervári-csapat a 21. percre már kétgólos előnyt dolgozott ki. Előbb a 11. percben Dzsudzsák egy remek baloldali kényszerítő után, szinte az alapvonaltól adott középre, a labdát az egyik észt védő akarta szögletre rúgni, de eltalálta csapattársát, Klavant, akiről a játékszer a kapu jobb felső sarkába pattant. Tíz perccel később ismét Dzsudzsák adott középre, Böde rosszul ért hozzá fejjel, a jobbra pattanó labdát azonban Koman visszatette középre, ahol az érkező Hajnal 10 méterről azt a kapuba belsőzte. A folytatásban is a magyarok irányították a játékot, az észteknek csak felvillanásaik voltak, majd a szünet előtt kevéssel Böde remek egyéni teljesítményével háromgólosra nőtt a hazaiak vezetése.

Hatalmas lendülettel kezdte a második félidőt a szünetben két cserével felfrissített vendégcsapat, s néhány perc elteltével szépített is. A bajnoki címvédő Győri ETO-ban futballozó Kink csapott le egy labdára a magyar tizenhatos jobb sarkánál, majd egy védőt kicselezve ballal a jobb alsó sarokba gurított. A hazaiak - bár lassan, de - ezután összekapták magukat, majd a félidő felénél Koman és Németh összjátékát követően utóbbi újabb gólt szerzett, s ezzel eldöntötte a három pont sorsát. A hazai közönség ezzel egy időben óriási üdvrivalgással fogadta, hogy a törökök 2-0-ra nyertek Romániában. A magyar győzelmet Dzsudzsák 20 méteres szabadrúgásgólja tette fölényessé a 85. percben.

Bukarestben is a hazaiak előtt adódott az első lehetőség, Goian fejesére azonban nem sokkal később jött Burak válasza - a két kapus ekkor még védeni tudott. A 22. percben aztán Erkin adott középre, Yilmaz emelkedett tökéletes ütemben és a hálóba fejelte a törökök vezető gólját. Mindezt kevéssel azután, hogy Tanase emelése után Erkin csak a kapufa segítségével tudott menteni. A bekapott gól megfogta az amúgy is eléggé visszafogott hazaiakat, miközben Inan lövése alig tévesztett célt, Bulut ziccerénél pedig Tatarusanunak lábbal kellett védenie.

A szünet után a román válogatott, tisztában lévén helyzetével, támadóbb felfogásban futott ki a gyepre és a 69. percben majdnem kiegyenlített, ám Popa lövése után ismét a kapufán csattant a labda. A hosszabbítás pillanataiban Goian volt az, aki kevéssel tévesztett célt, a végeredményt pedig a 95. percben Erdinc állította be egy lapos, csavart lövéssel.

Mivel Hollandia van Persie duplájával 2-0 arányban nyert Andorra ellen, 22 ponttal vezeti a csoportot és már biztosan kijutott a világbajnokságra. Ezzel együtt a döntőbíró szerepét is betölti, hisz a következő két fordulóban előbb fogadja Magyarországot, majd Törökországba látogat. Ha valamely csapat le tudja őket győzni, az minden bizonnyal megszerzi a második helyet. Ha egyik sem, akkor Románia lehet a befutó...

D csoport:
Magyarország-Észtország 5-1 (3-0)
gólszerzők:
Klavan (11., öngól), Hajnal (21.), Böde (41.), Németh (69.),Dzsudzsák (85.), illetve Kink (48.)
Románia - Törökország 0-2
gólok:
Yilmaz (22,), Erdinc (95.)

A csoport állása:
1. Hollandia      8  7  1  -   24- 4   22 pont - már kijutott
2. Magyarország   8  4  2  2   18-12   14
3. Törökország    8  4  1  3   14- 7   13
4. Románia        8  4  1  3   13-12   13
5. Észtország     8  2  1  5    6-16    7
6. Andorra        8  -  -  8    0-24    0

A további program:
október 11.:
Észtország-Törökország
Hollandia-Magyarország
Andorra-Románia
október 15.:
Románia-Észtország
Törökország-Hollandia
Magyarország-Andorra

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: