2010-04-14 08:52:39• hírek • MTI

Földrengés Kína északnyugati részén

A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű rengést 7 óra 49 perckor mérték, két órával korábban ezt egy 4,7-es földmozgás előzte meg. A rengés epicentruma a tartományi fővárostól 800 kilométerre található Jüsu tibeti autonóm prefektúrához tartozó Jüsu megyében volt.

A többségükben fából, vályogból készült házak összedőltek, egy buddhista pagoda teteje is beomlott - számolt be szemtanúként az elsők között a történtekről a Hszinua hírügynökségnek a Jüsu televízió helyettes hírigazgatója.
A területen már dolgoznak katonák, akik élő és halott embereket, köztük iskolás gyerekeket találtak az összedőlt házak romjai alatt. A hírek szerint a mentés leginkább kézzel folyik, nehézgépek egyelőre nem állnak rendelkezésre. A sérülteket kórházba szállítják.

"Rengeteg ház omlott össze, sok halottra kell számítani"- mondta Vu Jong (Wu Yong) a katonai körzet helyszínen lévő parancsnoka. "A repülőtérhez vezető utak megrongálódtak, ez egyelőre lassítja a mentést" - tájékoztatott.
A kínai földrengésekkel foglalkozó hivatal pekingi központjában egy szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a földrengés idején az emberek túlnyomó része még nem kelt fel, nem hagyta el otthonát.
Jelenleg folyik a károk felmérése, a veszteség számbavétele - közölte egy tartományi illetékes, a helyszínre több mentőcsoport érkezését várják.

Csinghaj érintett térségében eddig legalább három utórengést regisztráltak, a legerősebb 6,3-es erősségű volt, 36 perccel a 7,1-es után mérték.


Csinghaj (Qinghai) földrengés
Továbbra is keresnek túlélőket


Frissítve:

Már 400 körülire teszik az északnyugat-kínai Csinghaj (Qinghai) tartományban szerda reggel bekövetkezett 7,1-es erősségű földrengés halálos áldozatainak számát, mintegy 10 ezer a sérült - jelentette a Hszinhua hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.

A nagy területen rombolt földmozgás és annak utórengései a földdel tettek egyenlővé házakat, templomokat, benzinkutakat, kidöntötték a villanypóznákat. A térségben földcsuszamlások keletkeztek, utak mentek tönkre, megszűnt az áramellátás, megszakadt a távközlési összeköttetés, egy közeli víztározó fala szintén megrepedt, a víz elszabadulásának megakadályozásán dolgoznak - tájékoztatott Huang Liming, a dél-csinghaji Jüsu (Yushu) tibeti autonóm prefektúra kormányzatának főtitkárhelyettese. Sokan rekedtek az épületek romjai alatt.

Jelenleg 700 katona dolgozik a romok eltakarításán, az utak megtisztításán, a törmelékek mozgatásán, hogy minél közelebb kerülhessenek a mentésre szorulókhoz. További több mint 5 ezer mentőt, köztük katonákat, egészségügyi dolgozókat, tűzoltókat küldtek a helyszínre.

"Mindenekelőtt a gyerekek megmentése a cél, az iskoláknál mindig sokan vannak" - idézi a hírügynökségi jelentés Kang Zifut, a mentésben résztvevő egyik katonatisztet. A helyi iskolák valamennyi épülete összeomlott, a beszámolók szerint a tanítás a földrengés pillanatában még nem kezdődött meg, a kollégiumból, akik tudtak, kiszaladtak, akik nem, azokat betemették a romok.

Csinghaj érintett térségében eddig 18 utórengést regisztráltak, a legerősebb 6,3-es erősségű volt, 36 perccel a 7,1-es földrengés után mérték.

A Csinghaj tartomány nagyrészt tibeti nemzetiségűek lakta részén található Jüsu (Yushu) tibeti autonóm prefektúra - ahol a földrengés epicentruma volt - lakóinak száma negyedmillió. 97 százalékuk tibeti nemzetiségű.

A területen 2006 júliusában már volt két kisebb földrengés, de akkor károk nem keletkeztek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: