2009-04-11 12:58:37• hírek • Ferenczi Noémi

Föld-napi programok

A Föld napja mozgalom 1970. április 22-én indult útjára az Egyesült Államokból, azóta szerte a világon jeles napként tartják számon. Ezen a napon Szatmárnémetiben nagyszabású rendezvényre kerül sor.

A Föld napi rendezvényeket a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, az Ifjúsági Igazgatóság, a Szalamandra Egyesület, a Szatmárnémeti Caritas, a megyei múzeum és az Erdélyi Kárpát Egyesület közösen szervezi - tudtuk meg Békéssy Erzsébettől, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónőjétől.

 

Az ünnepség a strand melletti Ifjúsági Igazgatóság székhelyén kezdődik, ahol a résztvevők összegyűjtik a szétdobált szemetet, illetve facsemetéket is ültetnek. Ezen a napon aszfaltrajz- és kerékpárverseny, filmvetítés valamint a természetvédelem és a Föld védelmének fontosságát hangsúlyozó fotókiállításra is sor kerül Szatmárnémeti újközpontjában. A rendezvényeket megelőző néhány napon egy felmérés is készül majd, mely során kiderül, hogy ki, milyen ökológiai problémát tart a legsúlyosabbnak és mivel járul hozzá annak megoldásához. Ezen kívül lesz Miss Föld szépségverseny is - magyarázta Békéssy.

A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

Faültetés is lesz a Föld napján

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: