Főhajtás a magyar kultúra napja alkalmából Kölcsey szobra előtt

Szűk körben gyűltek össze pénteken délután a Láncos-templom előtt álló Kölcsey-szobor körül azok, akik szerettek volna eleget tenni az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület javaslatának, és egy-egy szál virág elhelyezésével emlékezni meg az 1989 óta minden esztendőben megünnepelt magyar kultúra napjára, nemzeti imánk végleges változata megszületésének időpontjára.

A helyszínen a járványügyi előírásokat betartva, a jelenlévők előbb meghallgatták Szökőcs Zsuzsa óvónő szavalatát, majd Muzsnay Árpád, az  Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa szólt a jelenlévőkhöz.



Beszédében Kölcsey Ferenc emberi sorsáról és életútjáról emlékezett meg, párhuzamot vonva kora főbb gondjai és a jelen idők problémái között, különös tekintettel a világjárvány szerepére. Hiszen Kölcsey sem kellett volna félszeműként leélje életét, ha létezett volna védőoltás a himlő ellen, mely 4 éves korában megbetegítette, minek okán egy népi gyógymóddal való kísérletezés fél szemének világát követelte.



„Január 22-e van. Nemzeti imánk születésnapja, melyet a kézirat keltezésének tanúsága szerint, 198 esztendővel előbb ezen a napon fejezett be, véglegesített Szatmrácsekén Kölcsey Ferenc. 1989 óta erre emlékezve a magyar kultúra napját ünnepeljük, hiszen értékvesztett és ítéleteiben meglehetősen válságos korunkban kultúránk kevés alkotásáról mondhatjuk el, amit az 1844-es megzenésítése, és ugyanazon év első nyilvános éneklése óta Kölcsey Himnuszáról nyugodt lelkiismerettel állíthatunk. Történetesen azt, hogy egységes nemzeti sorsunk és kultúránk legnemesebb alkotásával jutalmazott meg bennünket 1823 első hónapjában, ami több mint 175 esztendeje, politikai hovatartozástól és műveltségétől függetlenül minden magyar egyformán sajátjának tekint és énekel napjainkban is. A nemzetben, hazában és összmagyarságban gondolkodó Kölcsey-alkotás a világ bármely részén élő nemzettársaink ajkán is zengő nemzeti ima, mely az egymást váltó korszakok nemzeti ideológiáit is átvészelve hazát és nemzetet tartva elsődlegesen szem előtt, minden magyarnak a békés továbbélés és építés folytatására kíván áldást és lehetőséget. A világ e válságos pillanatában ma ez az óhaj megingathatatlan elhatározássá nemesülve az eddigieknél is őszintébb kell legyen”  – fogalmazott Muzsnay.

A beszédet követően László Zita színművész szavalt, majd a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.

Az esemény végeztével mindannyian elhelyezték az emlékezés virágait a szobor talapzatánál.