2012-05-30 15:57:17• hírek • Kocsis Zoltán

Jövőre sem emeli az adókat a szatmárnémeti önkormányzat

Amint azt a romániai törvénykezés előírja, az önkormányzatoknak május utolsó napjáig el kell fogadniuk a következő évi adózási rendszert: Szatmárnémetiben ezúttal sem emelik a helyi adókat és illetékeket, számolt be Ilyés Gyula szerdai sajtótájékoztatón. A polgármester szót ejtett a városi strandról is.

Ilyés Gyula elmondta, hogy a Szatmárnémeti Városi Tanács csütörtöki ülésén, amely ebben a felállásban az utolsó lesz, a törvények értelmében döntés születik majd a megyeszékhely jövő évi adópolitikájáról. „Akárcsak az előző esztendőkben, most sem tervezünk adóemelést", mondta a polgármester. A polgármester hozzátette, hogy a tavalyi esztendőben valamelyest emelnie az önkormányzatnak bizonyos illetékeket, ám ezt kormányhatározat tette kötelezővé. Ilyés felhívta továbbá a figyelmet, hogy noha a város három adózónára van felosztva, mégis, azok, akik modernizálatlan utcákban laknak, ahol nincs aszfalt és közművesítés, azok a legalacsonyabb adókategóriába tartoznak. Függetlenül attól, hogy területileg melyik adózónába tartoznának.

A polgármester jó hírrel szolgált másik fontos ügyben: elhárult az utolsó jogi akadály a strand július 15-én esedékes megnyitása elől. Sikerült ugyanis egyezségre jutni az egyik központi helyen elterülő parcella tulajdonosaival. A megállapodás értelmében a tulajdonos lemond a telekről, amiért cserében egy másik földterületet kap a strand Piros Berek felé eső szélén. Amennyiben ott bármit is építeni kíván, az bekapcsolódhat a strand életébe.

„Összesen körülbelül húsz parcella volt felosztva a strand területe. Ezzel sikerült végre rendeznünk az utolsónak a sorsát. Most már csakis a kivitelezőn múlik, hogy be tudja-e tartani a július 15-ei határidőt", mondta Ilyés.

A sajtótájékoztatón részt vett Nits János tanácsos is, aki az általa előkészített határozattervezetet mutatta be a sajtó képviselőinek. Ebben Nits azt javasolja, hogy a Városrendezési Terv elkészültéig egyetlen érintett területtel kapcsolatban se készülhessen városrész-rendezési terv.

A tervezet háttere, hogy a városi tanács 2009-ben kötött egy elvi megállapodást a Szatmárnémeti belterületeinek alakításáról. Ezek szerint a következő években további 1300 hektár válik majd belterületté. Összehasonlításképpen, az összes lakónegyed összterülete 125 hektár...

Nits véleménye szerint a sok kis városrész-rendezési terv megakadályozza a város tervszerű bővítését, ezért kéri az engedélyek elutasítását. Elmondása szerint a jelenlegi belterület elegendő az esetleges befektetések számára - igaz, a közel 800 hektár közel 90%-a magánkézben van. Akárcsak a már említett 1300 hektár esetében is.

„Nem vezethetjük be kaotikusan a közművesítést, mikor még azt se tudjuk, milyen terültet mire szeretnénk használni", foglalta össze röviden álláspontját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: