2012-11-07 16:36:28• hírek • Póti Orsolya

Foglalkozások és Márton-napi libaságok a Fonó-Házban

A szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület ezen a hétvégén is várja a gyermekeket toldi utcai Fonó-Házába. A szombati napon 16 órától Márton-napi mulatság veszi kezdetét.

Az Aranykapu Kézműves Műhelyében november 9-én, péntek délután puha, tarka fonalakkal dolgozhatnak majd kisebbek és nagyobbak egyaránt. Az I.-II. osztályosok 16 órai kezdettel fonalbabákat készíthetnek, míg az ennél nagyobbak 18 órától nyerhetnek betekintést a kötés tudományába.

Az Aranykapu oktatói az óvodásokat a szokásos szombat délelőtti foglalkozásra várják, mely 11 órakor veszi kezdetét. A legkisebbek ezúttal is agyaggal dolgozhatnak majd.

November 10-án, szombat délután 16 órától Márton-napi mulatságra kerül sor az Aranykapu Fonó-Ház Toldi (Nicolaie Iorga) utca 52. számalatti székhelyén - tudtuk meg Nezezon Enikőtől, az egyesület elnökétől.

A jeles nap történetével, eredetével, és az erre épülő néphagyományokkal, szokásokkal egyaránt megismerkedhetnek a résztvevő gyerekek, természetesen játékos formában. A programok között szerepelnek népi játékok, kézműves tevékenységek, Márton-napi libás ínyencségek kóstolása, mesék és egyéb meglepetések.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: