2013-12-12 09:22:39• hírek • Blikk.hu

Fogházra váltották Balázs gyorshajtását

Börtönbe kell vonulnia az RTL Klub sztárjának! Sebestyén Balázs műsorvezető felelőtlen vezetésének köszönheti, hogy megismerkedhet a magyar börtönviszonyokkal.

A tévés májusban az I. kerületben lépte túl a megengedett sebességet, amiért le is meszelték. Ebből azonban nem tanult, és a gázpedált egy hónappal később is tövig nyomta, akkor megint készült róla egy „sztárfotó". Mindkét esetben tízezer forintos (147 lej szerk.) helyszíni bírsággal megúszhatta volna, de mivel nem fizetett, s a bírósággal sem vette fel a kapcsolatot, a napokban elzárásra változtatták büntetését.

- A bíróság minden érintett szervnek, így nekünk is elküldte az ítéletet, amely szerint a húszezer forintos bírságot napi ötezer forintjával kell leülnie Sebestyén úrnak. Ez annyit jelent, hogy négy teljes napig a rácsok mögött kell élnie - árulta el rendészeti forrásunk, akitől megtudtuk, a végzést már kikézbesítették.

Úgy tudjuk, az illetékességi jogkör és más tényezők miatt Balázsnak a baracskai börtönbe kell majd bevonulnia. Hogy mikor? Azt majd a behívójából fogja megtudni, amit hamarosan postára adnak az illetékesek.

Arra azonban még mindig van lehetősége a műsorvezetőnek, hogy megússza a börtön­életet, hiszen az ilyen esetekben az utolsó pillanatig be lehet fizetni a büntetést.

Elképzelhető azonban, hogy Balázs szándékosan nem fizette be a bírságokat, és valóban meg szeretné tapasztalni, hogy milyen a rácsok mögött. Ez utóbbira, igaz, viccesen, de tett is utalást korábban a Morning Show műsorában.

„Kaptam egy papírt, és egy picit megijedtem. Jött egy végzés, és nem tűnik túl megnyugtatónak. Úgy kezdődik, hogy Sebestyén Balázs Ottó elkövetővel szemben közlik, a jogerős határozattal kiszabott 10 000 forintos szabálysértési eljárás után a pénzbírságot átváltoztatják elzárásra."

A cikk befejezését a Blikk.hu-n olvashatja!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: