2012-01-25 16:05:51• hírek • Kocsis Zoltán

Fógel: A magyar bajnokságban indul jövőre a VSK

A Szatmárnémeti VSK nem hagyja annyiban a Wasserburgban történteket: hivatalos tiltakozást nyújt be a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséghez (FIBA) és polgári pert kezdeményez a honi szakszövetség ellen. Minderről sajtótájékoztató keretében számolt be szerdán Fógel László klubelnök és Kereskényi Gábor, az igazgatótanács elnöke. A sajtóval való találkozásnál jelen volt Florin Muresan szakosztályelnök, Dan Fleseriu edző és Claudia Pop, a csapat egyik vezéregyénisége.

A klubvezetők bemutatták a Wasserburgban a hétvégén megrendezett Közép-Európa Liga négyes döntőjén szerzett harmadik helyért kapott trófeát. Kereskényi kijelentette, hogy „sötét erők nem hagyták, hogy jobb eredményt érjünk el". Az alpolgármester ezzel arra célzott, hogy az Arad csak a torna idejére kölcsönvette a Targoviste csapatától Cristina Ciocant és Chrissy Givenst. „Ez az lépés törvényes ugyan, de nem etikus és semmiképpen nem sportszerű. Onnan kezdve viszont, ha a két játékos, amint azt a két klub közötti egyezség kimondja, visszatér a Targovistéhez, akkor már törvénytelenségről beszélhetünk", fejtette ki Kereskényi. Hozzátette, kezd elegük lenni, hogy a honi szövetségen belül egyesek mindig úgy csűrik-csavarják a szabályzatot, hogy azzal lehetőleg keresztbe tegyenek a VSK-nak.

„Ezennel bejelentem, hogy a 2012-2013-es szezontól a magyar bajnokságban szerepelünk majd" - viccelődött Fógel. Majd komolyra a szót elmondta, hogy hivatalosan kérték a szövetséget, a két átigazolás valamennyi dokumentumát küldjék át Szatmárnémetibe. Másrészt kilátásban helyezte, hogy a klub hivatalos panaszt tesz a FIBA-nál. Harmadrészt pedig polgárjogi pert indít a Román Kosárlabda Szövetség ellen.

Újságírói kérdésre elmondta, a román szövetség szabályzatában tényleg van egy olyan kitétel, mely „nemzeti érdekre" hivatkozva engedményeket tehet átigazolások tekintetében. Ez azonban azt mondja ki, hogy adott esetben az átigazolási időszakon kívül is szerződtethet új játékost egy csapat. Arról viszont szó sincs benne, hogy szezonon belül egy játékosnak két átigazolást is lehetővé tegyen - mint ahogy azt az Arad és Targoviste állítja.

Muresan elmesélte, hogy Carmen Tocala, a román szövetség elnöke megígérte: Ciocan és Givens nem lép pályára a VSK ellen. Ám az mégsem így történt. Elárulta, hogy a FIBA helyszínen lévő egyik illetékese többször is felszólította, hogy a VSK tegyen hivatalos panaszt az ügyben. A nemzetközi szövetség ugyanis mélyen etikátlannak tartja a lépést és nem szeretne precedenst teremteni belőle.

Ami a szakmai részét illeti, Fleseriu az első félidei játékkal elégedett volt - ekkor vezetett is a VSK. „Ezt követően Claudia (Pop) betegség miatt nem tudta folytatni a játékot. Ezzel pedig taktikailag is hátrányba kerültünk, mert elfogytak a magas szélsőink. Az egyik új amerikai lány tudott volna azon a poszton játszani, de csak keveset edzettünk együtt, így ezt nem gyakoroltuk be. Emiatt nem tudtuk kompenzálni a magas embereiket a szélen", magyarázta a mester. A szakember szerint egy kicsivel több közös edzéssel így is meg tudták volna verni az Aradot az elődöntőben. „Ugyanakkor el kell ismernem, Ciocan egy zseniális játékos, aki nagyon improvizatív, remekül olvassa az ellenfelet, ezért minden védekezést meg tud bontani", folytatta Fleseriu.

Arra a kérdésre, hogy mit vár a szombati, aradi bajnokitól, Fleseriu nem kevés élccel megjegyezte: először tudni szeretné, hogy egyáltalán ki ellen kell játszaniuk. Hogy a kép még színesebb legyen, két héttel később a VSK a Targovistével csap össze.

Claudia Pop szerint ők nem azzal foglalkoztak, hogy Ciocan és Givens legálisan vagy illegálisan játszik-e. „Mi tettük a dolgunkat, megpróbáltunk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani". A rendkívül csinos játékos elmondta, most már teljes erejükkel a bajnokságra koncentrálnak. „Az a tény, hogy bekerültem a torna álomcsapatába, elsősorban a csapatnak, az edzőknek, a lányoknak köszönhetem", hárította el a dicséretet rendkívül szerényen.

Végezetül Kereskényi megköszönte a mintegy húsz főt számláló szatmári szurkolónak a támogatást, majd határozottan visszautasította több aradi újság kijelentését, amelyek „szemtelennek és pofátlannak" titulálták Fleseriut.

Az, hogy a Maros-partján nemzetárulással is bemocskolták a szatmáriakat, mert mindenezek után ők a döntőben nem az Aradnak szurkoltak, nem kér kommentárt...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: