2015-07-20 15:47:52• hírek • MTI

Fogalma sincs Aradnak, mit kezdjen a várral!

Nemzetközi ötletpályázatot hirdet az aradi önkormányzat a tulajdonába kerülő vár hasznosítására - írja hétfői számában a Krónika erdélyi magyar napilap.

Gheorghe Falca aradi polgármester elmondta, hogy a pályázatra és a legjobb ötletek díjazására 160 ezer lejt  szánnak és arra számítanak, hogy számos urbanisztikai szakember tesz javaslatot a jelenleg még katonai célokat szolgáló erődítmény civil hasznosítására.

A román védelmi minisztériummal kötött szerződés értelmében a hadsereg az elkövetkező három évben költözik ki a város központi részén fekvő várból. Előbb azonban az önkormányzatnak fel kell újítania a város szélén egy használaton kívüli katonai alakulat épületeit és szolgálati lakásokat kell építenie az Aradon szolgáló katonáknak. A polgármester elmondta: azt szeretné, hogy ez idő alatt elkészüljön a vár hasznosításának a dokumentációja.

Szakértői becslések szerint a vár felújítása 190 millió euróba kerül. Az összeg felét az önkormányzat az Európai Unió forrásaiból szeretné megszerezni.

Az aradi vár az egyik legépebben megmaradt Vauban-típusú erődítmény Európában. A Mária Terézia császárnő uralkodása idején épített erődítmény Arad belvárosában egy olyan 90 hektáros területen fekszik, amelyet megkerül a Maros folyó. Így az erődítményt három oldalról is víz védi. A vár területén levő 47 épület beépített felülete összesen 150 ezer négyzetmétert tesz ki. 1849 október 6-án az aradi vár falainál végezték ki a magyar forradalom és szabadságharc 13 vértanú tábornokát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: