2011-12-08 16:00:37• hírek • Kocsis Zoltán

Szinte az összes adósságát törleszteni tudja a város

Rendkívüli tanácsülésre gyűltek össze csütörtökön Szatmárnémeti városatyái, a terítéken csak két tanácskozási pont volt. Mindkettő az önkormányzat költségvetését érintette.

Szatmárnémeti városa az elmúlt hetekben összesen 3,6 millió lejhez jutott hozzá, két forrásból. Egyrészt az Európai Uniótól megkapta azt az egy millió lejt, amit korábban saját költségvetéséből a Ioan Slavici iskola felújítására költött, másrészt pedig a román állam is átutalt 2,6 millió lej. Ez utóbbi onnan származik, hogy Szatmárnémeti annak ellenére folyamatosan fizette a fogyatékkal élőket támogatók szociális segélyét, hogy annak fedezetét az állam nem biztosította.

Amint arról a szatmár.ro egyedüliként beszámolt, ezt az összeget a polgármesteri hivatal a meglévő tartozásai törlesztésére használja fel. Az őszi útjavítások és infrastrukturális fejlesztéseket ugyanis a kivitelezők úgy végezték el, hogy a fizetségre csak a jövő évi költségvetésből kerül sor.

„Számítottunk meg nem is arra, hogy ezeket a pénzeket még az idén megkapjuk - mondta Ilyés Gyula. De nagyon jól jött, mert így gyakorlatilag az összes adósságainkat törleszteni tudtuk a kivitelezőkkel szemben", mondta a polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: