2009-02-25 16:39:45• hírek • Szatmar.ro

Fiókcsapata lehet a Mercedesnek

A stuttgartiak pilótákat is adnának a Force Indiának. De nem az idén.

A tavalyi Forma1-es szezon végeztével a Mercedes és a Force India vezetői között megegyezés született arról, hogy a német gyár látja majd el az ázsiai csapatot motorral a következő szezonban.

 

Ekkor többen is azt sejtették, a két istálló közötti megállapodás nem áll meg ezen a szinten, mert a Mercedes követné a Red Bull példáját és szeretné versenyeztetni fiatal pilótáit. A híreknek jó táptalajt biztosított az a tény is, hogy a télen a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa, a Force India autóit (is) tesztelte. Rajta kívül a zuhanyhíradóban szóba került még Paul di Resta és Gary Paffet neve is, mint a tavaly debütáló csapat következő pilótája. Mindkét pilóta a Mercedes érdekszférájában található.

Ezzel szemben Vijay Mallya, a csapat tulajdonosa, többször is megerősítette, hogy továbbra is Giancarlo Fischella és Adrian Suttil marad a két pilóta. Egyelőre, ugyanis Norbert Haug Mercedes-főnök sokat sejtetően kijelentette, hogy a németek egyszerre csak egy lépést szeretnek megtenni, de a jövőben nem tartják elképzelhetetlennek, hogy fiatal pilótáikkal lássák el az új autóját vasárnap bemutató istállót.

A Force India csak saját magával volt versenyben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: