2018-07-31 11:57:04• hírek • Bede Emőke

Finisben a hídfelújítás

Fontos mérföldkőhöz érkezett július 31-én a Decebal híd ügye, ugyanis kedden felkerül az utolsó aszfaltréteg is a Burdea-sarok felé vezető sávok felületére.

Maga a felújítási folyamat még június 20-án indult el, azaz a kivitelezőnek majd’ másfél hónapja volt arra, hogy befejezze az elkezdett munkát. Egy korábbi sajtótájékoztatón a Drum Inserv képviselője mindenkit biztosított, erre az időpontra mindenképpen elkészülnek, még akkor is, ha olyan nehezítő körülményekkel szembenézniük, mint a kedvezőtlen időjárás.
 

Annak ellenére, hogy sokan nem bíztak benne, de az utóbbi időben komoly anyagi gondokkal küzdő Drum Inserv vállalatnak mégis sikerült magát tartania a kitűzött határidőhöz. Mint arról Maskulik Csaba városmenedzser a Szatmár.ro megkeresésére elmondta, jelenleg az utolsó aszfaltréteget húzzák fel az érintett sávok felületére, s ezzel vélhetően a keddi nap során végeznek is. Ezt követően még el kell telnie 24-48 órának, hogy az anyag teljes mértékben stabilizálódjon, viszont utána már semmi akadálya nincs annak, hogy a híd ezen sávjait is újra a forgalom rendelkezésére bocsássák.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: