2012-01-07 13:47:13• hírek • Póti Orsolya

Elragadó Újévi koncert a filharmóniában

Telt ház előtt játszott január 6-án a "Dinu Lipatti" Filharmónia zenekara. Az újévi koncert keretében előadott közismert szerzemények magával ragadták a hallgatóságot, még azokat is, akik kevésbé fogékonyak a komolyzenére.

Közel másfél órás csodálatos programmal kedveskedett péntek este a szatmári filharmónia alkotógárdája a kultúrakedvelő közönségnek Újév alkalmából. Közismert és népszerű zeneművek csendültek fel ez alkalomból: többek között Lehár, Strauss, Bizet, Mascagny, Debussy és Kálmán műveit hallgathatták az érdeklődők.

Az est szólistája Carmen Gurban szoprán volt, kinek neve nem csak itthon, hanem külföldön is közismert. A művésznő fellépett már Belgrádban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Rómában is, valamint több nemzetközi énekverseny díjazottja.

A zenekart a szatmáriak közkedvelt karmestere, a japán Shinya Ozaki vezényelte. Mind filmzenéket feldolgozó, mind szimfonikus koncertjei nagy sikernek örvendenek.

Dr. Fátyol Rudolf , a filharmónia vezetője idén is igényes és színvonalas komolyzenei koncertekkel készül kielégíteni a zenekedvelő közönség igényeit: lesz operett és opera koncert is, külföldi zenészek, valamint kitűnő karmesterek és szólisták érkeznek városunkba.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: