2019-01-04 09:48:54• hírek • Bede Emőke

Figyelem: komoly torlódás alakult ki a határátkelőknél

A karácsony és az új esztendő közeledte számos külföldön dolgozó vendégmunkást csábított haza, hatalmas tömegek érkeztek decemberben az országba. Az itthon töltött napok után azonban újra fel kell venni az igát, ebből kifolyólag pedig újabb torlódások alakultak ki a Szatmár megyei átkelőhelyeknél.

A politiadefrontiera.ro felületén közölt adatok szerint Peténél péntek délben már 80 percet kellett várakozni a kifele vezető sávokon, Csanálosnál pedig 60-at. Nagy türelemre lesz tehát szükségük mindazoknak, akik ezekben a forgalmas napokban akarnak Magyarország területére lépni. Belépéskor szerencsére ilyen gondok egyelőre nem merültek fel.
 

Érdemes tudni egyébként, hogy a december 21 – január 2. közti csúcsidőszakban országos szinten közel kétmillió állampolgár érkezett haza vagy hagyta el az ország területét. Érdekes módon az emberek java része utóbbi kategóriába tartozott, 1 070 000-en utaztak külföldre, Romániába „csak” 930 000-en érkeztek. Ezek a számadatok egy átlagos forgalmú naphoz képest 13 százalékos emelkedést jelentenek. Ugyanakkor a határrendészet azt is közölte, hogy 185 személyt nem engedtek be az országba, ugyanis papírjaik nem voltak rendben, illetve ugyanilyen helyzetben találta magát 150 olyan utas is, aki elhagyni szerette volna Romániát. Sikerült továbbá kézre keríteni 23 körözött személyt is, így eseménytelennek cseppet sem mondható a határrendészet mögött álló időszak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: