2013-04-16 19:13:31• hírek • Kocsis Zoltán

Fiatalok ültettek fákat Szatmárhegyen

Arról már több ízben is beszámoltunk, hogy a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és az Erdészeti Hivatal közös programjának keretén belül Szatmár megyében a következő hetekben több, mint százezer facsemetét ültetnek majd el. Mindez üdvözlendő cselekedet. Ennél is dicséretesebb azonban, amennyiben ennek költségeit és munkálatait egy civil szervezet is felvállalja.

Ez történt a napokban Szatmárhegyen, ahol a januárban alakult Szatmárhegyi Fiatalok Egyesületének tagjai ragadtak ásót, kapát, lapátot, kesztyűt és gumicsizmát. A SZAFE gyakorlatilag debütáló akciója során ugyanis nem kevesebb, mint 430 facsemetét ültettek el a település útjai mentén - jelentős szülői segítséggel.

„Egyesületünk célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiataloknak az önérvényesítésre, a közösségi munkára és a közéletben való szerepvállalásra", mondta a Szatmár.ro-nak Fehér Benjámin alapító tag. További céljaik közé tartozik a település kulturális életének felpezsdítése és a környezetvédelemben való szerepvállalás, tette hozzá.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: