2013-02-06 10:00:01• hírek • Szatmár.ro

Fiatalok összefogásának eredménye

Alig három hónapja döntöttek úgy az avasújvárosi fiatalok, hogy együttesen tesznek a községükért és megalakítják a helyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezést, s máris többszörös sikerélmény koronázza kitartó és sokszor kreatív munkájukat.

Először a temető kerítését tették rendbe, s noha most már olyan állapotba került, ami illik a hely szelleméhez, nem állnak le a munkákkal - tudtuk meg Nagy Istvántól, a kezdeményezés egyik alapítójától. Karácsonykor egy szép szokást, a betlehemezést elevenítették fel.

Az ifjúsági szervezet tagjai azonban nem csak meghittséget szerettek volna a lakosok szívébe csempészni ezzel a hagyománnyal. Elhatározták, hogy a betlehemezés során kapott pénzadományokból támogatják az egyház azon törekvését, hogy megkezdhessék egy kápolna felépítését.

A fiatalok azonban tudták, hogy ez az összeg nem elegendő ehhez, ezért felhasználva ismeretségi körüket, külföldön is támogatót kerestek.

A kápolna terveinek lefordítása után reményeik valóra váltak, mert Halász Zoltán, MIK alelnök, közbejárásának köszönhetően 1100 eurót sikerült hozzáadniuk a karácsonykor szerzett 3600 lejhez, így immáron csaknem 8800 lejjel járultak hozzá ahhoz, hogy a kápolna a jövőben ne csak egy szép terv legyen, de a projekt meg is valósulhasson.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: