2014-11-21 17:29:06• hírek • Szatmar.ro

Fiatalok egyházzenei megmérettetése

Negyedik alkalommal szerveznek egyházzenei énekversenyt november 29-én, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye öt-nyolc, valamint kilenc-tizenkettedik osztályos tanulói számára.

A nagykárolyi Szent László Közösségi Ház előadóterme lesz a helyszíne november 29-én, reggel kilenc órától, a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő egyházzenei énekversenynek. Az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség szervezésében megvalósuló próba minden alkalommal nagy népszerűségnek örvendett az elemi osztályosok és középiskolások körében egyaránt, és idén sokan jelentkeztek, hogy megmutassák liturgikus énekismeretüket, énektudásukat. Két korosztályban - öt-nyolc és a kilenc-tizenkettő osztályosok -, iskolákról vagy plébániákról, egyénileg vagy legfeljebb öt személyből álló csapatokban állhatnak pódiumra.

A megmérettetés során minden versenyzőnek vagy csapatnak elő kell adnia egyet a kötelező liturgikus énekekből - az első két szakaszt kell énekelni. A kisorsolt liturgikus ének előadásában a szöveg használata megengedett, de kottát nem lehet használni, az éneket mindenféle kíséret nélkül kell előadni. Készülnek ugyanakkor egy szabadon választott, vallásos témájú énekből is - ez lehet liturgikus, ifjúsági, Taize-ének vagy bármilyen más vallásos ének, aminek a szövege megegyezik a katolikus egyház tanításával. Ennél a pontnál, zenei kíséretet csak a csapatban fellépő diákok biztosíthatnak, külső kíséret nem megengedett. Az említetteken kívül lesz még énekfelismerési próba, amikor lejátszanak egy dallamrészt, a versenyző pedig megnevezi azt.

A zsűri a tiszta intonációra, pontos ritmusra, kiejtésre és a dallamív helyes betartására teszi a hangsúlyt, az orgonakíséret megléte, vagy hiánya nem pontértékű.

A verseny díjazottjai háromnapos kiránduláson vehetnek majd részt a májusi vakációban. A jelentkezők a kötelező énekek listáját megtalálják a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye weboldalán, a megfelelő hírnél.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: