A berni kutatók a Csurjumov-Geraszimenko üstökös korai születésére gyűjtenek bizonyítékokat. Feltételezéseik szerint az égitest nem a Naprendszer korai, 4 és fél milliárd évvel ezelőtti szakaszából származik, mint ahogyan azt eddig hitték.
A szimulációk során egy nemzetközi kutatócsoport nagy üstökösmagokat ütköztetett egymással, és megvizsgálták, mi történik ezután. Eredményeikről a Nature Astronomy című szaklapban számoltak be. A Berni Egyetem űrkutató központjának munkatársa elmondta, hogy a számítások szerint az anyag nagy része sok kis apró testté halmozódik fel. Az újonnan keletkezett testek pedig különböző formájúak és nagyságúak, néhány hosszúkás és hasonlóképpen kettéosztott, mint a Csurjumov-Geraszimenko.
A kutatók meglepődtek azon, hogy az erőteljes összeütközésekkor nyilvánvalóan csak az anyagnak kis része tömörül össze jelentősen és hevül fel. Ez az anyag elrepül, és alig járul hozzá a hátramaradó kisebb testek felépítéséhez, amelyek az üstökösmagok egy új generációját alkotják. Az üstökös másik, a becsapódási ponttal ellentétes oldalán lévő illékony anyagok azonban még a nagyon heves ütközéseket is túlélik.
Az új üstökösgeneráció ezért csekély sűrűségű, és illékony anyagokban gazdag. Ezek a tulajdonságok érvényesek a Csurjumov-Geraszimenkóra is. A különös formájú üstökös is egy heves, kései ütközés során keletkezhetett.
A szimulációk során azt vizsgálták, mi történik, ha különböző testek különböző szögekben egymásnak ütköznek 20-3000 méter per másodperc sebességgel. A kis töredékek az ütközés utáni órákban és napokban lassan újra egy halomba álltak össze. Ez lehetséges magyarázattal szolgálhat a Csurjumov-Geraszimenko titokzatos szerkezetére. Miközben az üstökös tartja formáját, a szimulációk szerint a továbbiakban környezetéből apróbb anyagrészek gyűlnek fel rajta. Ez az anyag a felszínére érkezve rálapul, így rétegeket alkot.
Ha ezáltal nagy tömbök halmozódnak fel, nagy valószínűséggel üreges tereket alakítanak ki, amelyek kiterjedt árkokká fejlődhetnek. A Rosetta űrszonda éppen ilyen szerkezeteket fedezett fel a Csurjumov-Geraszimenkón.
Már korábbi tanulmányok során is arra az eredményre jutottak a berni kutatók, hogy a Csurjumov-Geraszimenko formája nem a Naprendszer keletkezése óta adott. A szakértők most kimutatták, hogy az üstökös gyenge pontja, a két nagy részt összekötő vékony nyak nem lett volna képes túlélni a több milliárd év alatt bekövetkező ütközéseket.
Ráadásul a Csurjumov-Geraszimenko akár egy viszonylag puha ütközés során is keletkezhetett. Az asztrofizikusok mostani kutatások során nagyon heves ütközéseket vizsgáltak, amelyeknél sokkal nagyobb energia vonódott be.
A Csurjumov-Geraszimenko újabb és újabb meglepetéseket tartogat a csillagászoknak. Amióta az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája 2014 novemberében letette az űrszikla felszínén a Philae leszállóegységet, sorra jönnek a felfedezések. Előbb az derült ki róla, hogy tele van üregekkel, majd az, hogy rendkívül aktív gőzgejzírjei vannak, sőt az élet fontos alkotóelemeit is megtalálták a felszínén.
Mindezeken túl az égitest még saját időjárással is rendelkezik. A „nyak” részt mintegy egy négyzetkilométernyi területen jégpáncél borítja, amelyet a tudósok szerint felszín alatti vízforrások táplálnak. Ez a jégréteg minden napfelkeltekor elolvad, és párafelhőket képez, majd napnyugtakor újra feltűnik.