2012-11-23 13:52:50• hírek • Póti Orsolya

Fiatal tehetséget támogat a Loga Dance School

A szatmárnémeti Loga Dance School tánciskola idén sem feledkezik meg a nehéz körülmények között élőkről, ezért december 19-én karitatív kampányt szervez. A kampány során befolyt összeggel ezúttal egy fiatal tehetséget, Olimpiu Cozacot támogatják.

A Loga Dance School csapata immár hatodik alkalommal szervez olyan karitatív kampányt, melynek célja a rászoruló családok és fiatalok támogatása. A kampány minden egyes alkalommal látványos táncgálával zárul, amelynek idén az Északi Színház ad otthont december 20-án, csütörtök este 20.30 órától.

Idén a túrterebesi Cozac család gyermekének, a 15 éves Olimpiu Cozacnak gyűjtenek a táncosok, ugyanis a fiú rendkívül tehetséges és érdemes továbbtanulnia - trombita tanára véleménye szerint. Azonban a családnak még a havi buszbérlet megvásárlása és 12 éves gyermekük iskoláztatása is gondot okoz, így a Loga Dance School segítségét ajánlotta fel Olimpiunak.

- A fiú négy éven keresztül Debrecenben szeretné továbbfejleszteni zenei képességét, ami közel 15.000 lejbe kerül majd - tudtuk meg Loga Lóránttól, a tánciskola igazgatójától. Ehhez az összeghez járul hozzá a Loga Dance School legújabb karitatív gálájának bevételével, amelyre egy belépőjegy ára 20 lej.

Támogassa Ön is a Loga Dance School kampányát, hogy a tehetséges fiatal továbbtanulhasson és fejlődhessen. A gálára való belépőjegyek megvásárolhatók a Loga Dance School székhelyén, a Martirilor Deportati 30. szám alatt, naponta 18.00 és 21.00 óra között.

A táncbemutató keretében a szervezők átadják Olimpiu Cozaknak azt az összeget, amelyet sikerült begyűjteni a kampány során.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: