2011-11-23 13:30:51• hírek • Póti Orsolya

Fiatal tehetségek alkotásaival nyílt a rendezvény

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a "Szatmári Művészeti Iskola Napjai" rendezvénysorozat november 23-án. Képzőművészeti kiállítás és zenés előadás várta a közönséget a Megyei Tanács galériájában.

Immár hagyománnyá vált a "Szatmári Művészeti Iskola Napjai" rendezvénysorozat megszervezése, hiszen minden évben nagyszerű programokkal örvendeztetik meg a zenekedvelőket az iskola tanárai és diákjai. Amint azt már említettük, az esemény színvonala évről évre csak nő: szórakoztató műsorok és érdekes kiállítások, valamint egy regionális zeneverseny várja az érdeklődőket négy napon keresztül.

A rendezvénysorozat november 23-án ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Szatmár Megyei Tanács Galériájában, ahol jelen voltak a megyeközpont kulturális és politikai intézményeinek vezetői, így Pataki Csaba alprefektus, Kereskényi Gábor alpolgármester, Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, Gergely Csaba, a Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesülete és Liviu Marta, a Megyei Múzeum igazgatója, valamint a téglási II. Rákóczi Ferenc Művészeti Iskola képviselői és téglás polgármestere Czibere Béla.

A Szatmári Művészeti Iskola és a téglási testvériskola ez alkalomból egy közös képzőművészeti kiállítással várta az érdeklődőket, és zenés percekben sem volt hiány, hiszen a diákok klasszikus darabokkal örvendeztették meg a résztvevőket. A tárlat közle hatvan diák alkotásait foglalja magába: fotók, festmények és grafikák sokaságát csodálhatják az érdeklődők.

Az rendezvényt Deac Mircea, a Szatmári Művészeti Iskola igazgatója nyitotta meg, aki elsőként köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót a meghívottaknak.

Kereskény Gábor elmondta, dacára annak, hogy ez a periódus magán hordozza a gazdasági válság negatív hatásait, nem telik el hónap anélkül, hogy a Szatmári Művészeti Iskola ne rendezzen egy-egy kiállítást, vagy zenés elődást. "Úgy vélem a művészeti alkotások szint hoznak úgy Polgármesteri Hivatal, mint a Megyei Tanács épületébe, és reménnyel töltik fel a nézelődőt." - nyilatkozta az alpolgármester.

A rendezvénysorozat keretében november 26-ig - három napon keresztül - folyamatos műsorokra és előadásokra kerül sor, melyek keretében az intézmény legkiválóbb diákjai mutathatják meg a nagyközönségnek tehetségüket.

Szerdán 18 órai kezdettel folklór-estre várják az érdeklődőket, csütörtökön könnyű zene-estre kerül sor, pénteken komoly zenét hallgathatnak a zenekedvelők, míg szombaton veszi kezdetét az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő „Szívem Zenéje" Regionális Pop-Rock Zene Vetélkedő, melyre mintegy 26 szólista és hat együttes jelentkezett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: