2018-11-06 06:45:04• hírek • Bede Emőke

Fiatal rendőrök kezdték meg szolgálatukat Szatmár megyében

A Szatmár Megyei Közrendért Felelős Területi Hatóság (ATOP) októberi gyűlésének egyik központi témája az volt, miként járulnak hozzá az egyes polgármesteri hivatalok a települések közbiztonságához.

Az akkori gyűlésen a településeken tapasztalható közbiztonsággal kapcsolatban a jelenlevő polgármesterek egyöntetűen fogalmazták meg azon tapasztalatukat, mely szerint a községekben felszerelt térfigyelő kamerák hatására csökkent az utcákon elkövetett bűnözés. Mi több, a jelenlevő községvezetők szerint érdemes volna ezeket a biztonsági rendszereket tovább bővíteni, és eljuttatni olyan településekre is, ahol jelen pillanatban nem üzemel egyetlen térfigyelő kamera sem, pl. Bogdánd vagy Középhomoród. Annál is inkább, mivel a megye ezen részét gyakran keresik fel a szomszédos megyékből érkezők, kiknek szándékai nem mindig barátiak. Ugyanezt erősítették meg a községi rendőrfőnökök is, illetve hozzátették, az alacsony létszám miatt nehezen haladnak az egyes bűnesetek felgöngyölítésével.


Nos, a hétfői nap során nem kevesebb mint 52 fiatal rendőr kezdte meg szolgálatát a megyében. Az egyenruhát első ízben felöltő lányok és fiúk a Vasile Lascar és a Septimiu Muresan Rendérképző Iskola padjaiból kerültek ki. A Szatmár Megyei Rendőrség eredményes szakmai tevékenységet kívánt az új bajtársaknak.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: