2010-03-06 20:47:13• hírek • Kótai Levente

Fiatal művészek nőnapi ajándéka

A Szatmárnémeti Művészeti Iskola növendékei műsort adtak elő a nők tiszteletére.

A könnyebb látogathatóság érdekében a szervezők már március hatodikán meghívták azokat a hölgyeket rendezvényükre, akik zenés verses élménnyel akartak gazdagodni a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Természetesen az úriembereknek sem kellet a küszöbön várakozniuk: őket is szívesen látták az műsornak otthont adó intézmény előadótermében.

A fellépők mind stílus, mind korosztály szerint igen változatosak voltak. Az apró gyerekektől a korafelnőtt korúakig voltak, akik egy-egy rövid előadással kedveskedtek a teremben összesereglett közönségnek. Összesen 25 egyéni illetve páros produkció volt hallható, látható, voltak akik gitárt ragadtak, vagy zongorán adták elő a kiválasztott, többnyire klasszikus zeneműveket, de voltak olyanok is, akik csodás énekhangjukkal teremtettek ünnepi hangulatot a teremben.

Varga Mária programfelelős elmondta, hogy a nőnapi tisztelgés immár hagyomány. A jeles alkalmak mellett szinte hetente tartanak valamilyen előadást, fellépést. Ezek kapcsán az egyetlen gond, hogy kezdik kinőni saját termüket.


Mester és tanítvány
Mester és tanítvány


Nem fért be a közönség
Nem fért be a közönség


Női csapatmunka
Női csapatmunka


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: