2016-10-29 08:38:17• hírek • Szatmár.ro

Feszültség támadt Románia és Szerbia között

A román hatóságok arra panaszkodnak, hogy a Románia és Szerbia között létező kétoldalú egyezmény ellenére Belgrád nem fogadja vissza a szerb-román határt illegálisan átlépő migránsokat - adta hírül a román média.

A Bursa című hírportál a Digi 24 hírtelevízióra hivatkozva számolt be arról, hogy a menekültkérdés feszültséget okoz Bukarest és Belgrád között. A két ország kétoldalú egyezményt írt alá, amelynek értelmében a Szerbiából érkező, zöldhatáron átlépő embereket Románia visszaadja Szerbiának. A román határrendőrök viszont arra panaszkodnak, hogy az idén elfogott migránsok zömét Belgrád nem volt hajlandó visszafogadni.    

Alexandra Popescu, a határrendőrség szóvivője elmondta, az illegális határátlépésen idén tetten ért mintegy 300 személy közül több mint 200 visszafogadását elutasította Szerbia.

A román hatóságok szerint Románia az egyezménynek megfelelően elküldte az illegális határátlépést bizonyító iratokat, ennek ellenére elutasító választ kapott. A szerb hatóságok arra hivatkoztak, hogy ezekben az esetekben nem teljesültek a megállapodás által előírt feltételek - magyarázta a szóvivő.

A mintegy 300 bevándorló Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezett. A román hatóságok egyelőre zárt menekülttáborokban helyezték el őket.

Románia augusztusban erősítette meg délnyugati határainak védelmét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: