2012-04-05 09:50:30• hírek • Póti Orsolya

A Refisek is megünnepelték a Magyar Költészet Napját

A Szatmárnémeti Református Gimnázium április 5-én kerített sort a Magyar Költészet Napja alkalmából szervezett közös versmondásra. A legszebbnek tartott költeményeket a Láncos-templomban adták elő a diákok.

Április 11-e a Magyar Költészet Napja, amelyet immár harmadik éve, hogy Szatmárnémetiben is megünnepelnek a magyar tannyelvű iskolák. A vakáció végett április 2-6. között ünnepelték meg az tanintézmények ezt a napot, az iskolaközösségek által kiválasztott legszebb vers közös felolvasásával.

A versmondó mozgalmat a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a LiterArt Egyesület indította el még januárban a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kezdeményezésére - ennek részeként választották ki az osztályok majd később az iskolák a kedvenc verseket.

A Református Gimnáziumban április 5-én a Láncos-templomban került sor a közös versmondásra. Először az V-VIII. osztályosok által kiválasztott költemény hangzott el Szilágyi Éva igazgatónő irányításával, majd a IX-XII. osztályos diákok adták elő kedvenc versüket.

A kicsik választása Petőfi Sándor „Föltámadott a tenger" című versére esett, a középiskolások pedig Balassi Bálint „Adj már csendességet" című versét tartották a legszebbnek. „A középiskolás diákok választása igen figyelemreméltó, hiszen Balassi eme verse a Református Énekeskönyvben is szerepel." - mondta el az igazgatónő.

A közös versmondást követően a diákok bekapcsolódtak az „Iskola másként" rendhagyó oktatási hét programjaiba, ami lassan a végéhez közeledik.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: