2019-07-27 07:13:51• hírek • Nagy Tímea

Festés és nagyszabású korszerűsítés a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületegyüttesében

A Kölcseyben kisebb rendetlenség fogadja a látogatókat a napokban. Az iskola és az óvoda épületében egyaránt. Felújításra készülnek.

Pataki Enikő igazgatónő elárulta, hogy a gimnázium épületében több kisebb, az oviban viszont jelentős fejlesztések lesznek. A líceumban összesen 8 osztálytermet festenek ki, illetve két folyosót, továbbá a titkársághoz tartozó helyiségeket is.

 

A tizenkettedikes termek közül ötöt, a földszintiek közül hármat tesznek rendbe, illetve a földszinti és a második emeleti közlekedőket. A bentlakás sem marad ki a frissítésből, ugyanis az ebédlő, a konyha, a mosdók és a folyosók új köntöst kaptak. Itt már befejeződtek a munkálatok. A lakókat patyolat falak fogadják szeptemberben.

 

 

A legnagyobb újdonság, hogy a Kölcsey óvodája tetőtől talpig megújul. A teljes körű felújítási projekt szeptemberben kezdődik, és vélhetően több mint egy évig tart. A kicsiket ezért ideiglenesen átköltöztetik a főgimnázium udvarában található egyik épületbe. Ebből a célból kezdődtek meg a tatarozási munkálatok az ovinak szánt három földszinti teremben, hogy az apróságok érkezéséig minden készen álljon.

 

A szatmárnémeti magyar tagozatos iskolákat és óvodákat sorra újítják és modernizálják. 2019 a pozitív változások éve.

 

 

 

 

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: