2018-03-16 11:17:19• hírek • Bede Emőke

Fertőzött turci sertéshez riasztották a hatóságokat

Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság embereit arról értesítették Turc településen, hogy egy frissen vágott sertésben valószínüleg a szakemberek által Trichinella spiralisnak nevezett fonálféreg bujkál.

A hivatal emberei azonnal elkülönítették az állat tetemét, majd elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat. A tesztek beigazolták a sejthetőt, emiatt a sertést egy kifejezetten erre a célra kialakított helyre vitték, ahol elhamvasztották, hogy a fertőzés még véletlenül se terjedhessen tovább.
 

Mivel az állat tulajdonosa a hatályban levő törvényeknek megfelelően a sertés vásárlását bejelentette az illetékes szerveknél, azaz füljelzővel rendelkezett, az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság teljes mértékben megtérítette a keletkezett kárt. A 180 kilogrammos disznóért 1800 lejt kapott.
 

A hatóság azt is közölte, hogy a batizi, túrterebesi és a halmi állatvásárok továbbra is zárva tartanak a megyében felbukkant afrikai sertéspestis miatt. Emiatt fokozott ellenőrzéseket tartanak. Egy gazda pechére pont egy ilyen ellenőrzés során bukott le: úgy adott el egy állatot, hogy az ahhoz szükséges állatorvosi dokumentumokat nem kérte ki. Emiatt1200 lejnyi büntetést kapott a hatóság munkatársaitól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: