2011-12-15 09:02:16• hírek • Blikk.hu

Feró: most lánynak kell nyernie!

Bármire képes Muri Enikőért mentora, Nagy Feró, és ezt tegnap be is bizonyította.

Hatalmas „szendvicsembernek" öltözve rótta Budapest utcáit, hogy szavazatokat gyűjtsön az énekesnőnek. A Beatrice frontembere nem kis feltűnést keltett tegnap délután a nyakába akasztott táblával, szétszedték nemcsak a fiatal lányok, de az idősebb hölgyek is.

Feró a Blikknek is bevallotta, tisztában van azzal, hogy őrültségre vetemedett mentoráltjáért, de egy percig sem bánja, hogy furcsán néznek rá az emberek. „Elég volt a férfi győztesekből, idén nyerjen a legszebb és legjobb!" - ezzel a felirattal vette a nyakába a várost az elszánt mentor, amivel el is érte a kívánt hatást, hiszen sokan változtatták meg a véleményüket Ferót látva.

- Nekem Kocsis Tibi a kedvencem, de ezek után Enikőre fogok szavazni, hiszen ő is ugyanolyan jó. Ráadásul ilyen kampányt még nem láttam. Fantasztikus - mondta mosolyogva a nagydumás mentort látva két barátnő, akik mellett olyan is akadt, aki csakis Feró miatt fogja megnézni a szombati és a vasárnapi finálét.

– Eddig nem néztem rendszeresen az X-Faktort, de ezek után végig fogom szurkolni a döntőt, és Enikőre szavazok – mondta egy fiatalember. Feró a kampány végállomásán, a Vörösmarty téren pálinkázgatva elárulta lapunknak, ő is meglepődött tette fogadtatásán.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Nagy Feró Muri Enikőért kampányolt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: