2017-03-12 08:33:49• hírek • Szatmár.ro

Fergeteges koncert és mindenkit megmozgató moldvai táncház

Szombat este a Református Gimnázium tornatermében lépett fel a budapesti Góbé Zenekar, majd a Csipkefa muzsikusai húzták a talpalávalót a moldvai táncházban. Bebizonyosodott, hogy az elektronikus zene által uralt világban is sokan vannak, akik a népzenéért, a néptáncért rajonganak.

"Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. S mivel nem volt ilyen, hát megcsináltuk mi" - összegezte a 19.30 körül kezdődő koncert elején Kiss-B. Ádám, a Góbé Zenekar egyik alapítója. Ők voltak ugyanis a tornateremben megtartott táncház díszvendégei.

A 2007-ben alakult együttes 2013-ban rugaszkodott el a tradicionális irányvonaltól, az autentikus népzene ápolása mellett sajátos megoldásokat, egyéni inspirációikat alkalmazva dolgozták fel kedvenc népdalaikat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új, mindenki számára élvezhető, közérthető formában, átlépve a stílusok és kategóriák szabta határokon.

A szatmári koncertjük nagyon jól sikerült és egy lépéssel közelebb kerültek a céljukhoz. A közönségben voltak résztvevők, akik nem ismerték az általuk képviselt zenei vonalat, de kiderült: könnyen bele lehet szeretni, ha valaki kicsit is fogékony a népzene iránt. A fiúk számtalan hangszert megszólaltattak, lendületes koncertjükben pedig volt, hogy a hegedűt is gitárnak használták.

A közönség hosszú tapssal jutalmazta a saját dalokból, népzene-feldolgozásokból álló, Kodály Zoltán gondolatait is megszólaltató produkciót.

A folytatásban a Csipkefa zenekar vette át a képzeletbeli színpadot. A muzsikájukra pedig moldvai táncokkal nyílt táncház, Szarvas Károly néptáncoktató vezetésével. Mindenki táncra perdült a pattogó ritmusra, kicsik és nagyok együtt ropták az esti órákig.



Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: