2010-09-13 11:45:24• hírek • Szatmar.ro

Ferencvárosi szégyen a Megyeri úton

Tönkre vert FTC, romokban lévő stadion, simán kikapott a bajnok.

A fenti sorok jellemzik a magyar labdarúgó élvonal, az NB1 hatodik fordulóját, amelyről sokáig és sokat beszélnek majd az érintettek és vélhetően nem marad majd komoly következmények nélkül.

Ez persze a legkevésbé a Debrecen érinti (mármint a komoly következmények), bár a címvédő gárda nagyon simán, 3-0-ra kikapott a tavalyi bronzérmes Győr otthonában. Kellett ehhez persze az is, hogy Farkas II Balázst csereként beállva a 42. percben egy csúnya szabálytalanság után azonnal kiállítsák. Ennél fontosabb volt azonban, hogy a hazaiak remekül védekeztek és gyilkos pontossággal kontráztak, aminek következtében az első félidőben Koltai, a másodikban pedig ismét a válogatott középpályás valamint Alekszidze is betalált a hajdúságiak kapujába.

Hatalmas várakozás előzte meg a magyar labdarúgás legnagyobb derbijét, az Újpest-Ferencvárost. Amely találkozó aztán több szempontból is emlékezetes marad, sajnos, nem csak a szó pozitív értelmében. Pedig a találkozó remekül indult, jó iramban, lüktető játékkal indítottak a csapatok. A hazaiak szűk fél óra után Simon góljával megszerezték a vezetést, ami után először lehetett sejteni: a rendezők nem állnak a helyzet magaslatán, hisz az illegálisan becsempészett és a hazaiak által a pályára dobott pirotechnikai eszközök okozta füst miatt percekig állt a játék.


Heinz kiállítása fordulópontot jelentett fotó: ftc.hu
Heinz kiállítása fordulópontot jelentett fotó: ftc.hu


Az újabb fordulópont a 40. percben következett be, amikor a játékvezető könnyedén piros lapot mutatott fel a vendégek cseh csatárának, Heinznek. Tisza gyorsan büntetett, két gólos előnnyel vonultak tehát szünetre a hazaiak. Akik aztán a második félidőben az „akkor üsd az ellenfelet, amikor lehet" elv alapján átgázoltak a katasztrofális teljesítményt produkáló Ferencvároson: sorrendben Rajczi (56., 72.), Mitrovics (60.) és Tisza (90.) is betalált. Az ötödik hazai találat után a ferencvárosi szurkolók nem tudták elviselni a gyalázatot és áttörték a szektorukat a pályától elválasztó kerítést, amely tettükre a pályán alakuló események azonban soha nem szolgálhatnak magyarázatul.



 

Az újjáalakuló Ferencvárosnak valamint a régi dicsőségét szintén jó ideje csak üldöző Újpestnek egyaránt nem hiányzott az újabb balhé. Holmi huligánoknak pedig ismét sikerült tönkretenniük azt, ami a magyar labdarúgásnak az ünnepe kellene, hogy legyen. A hibásokat azonban nem csak a szurkolók között kell keresni: sokan asszisztálnak évtizedek óta a huligánok uralmához.

A pontvadászat élmezőnye hat forduló után rendkívül szoros: az első helyezett Kaposvár és a hetedik Ferencváros között mindössze három pont a különbség.

Eredmények:
Vasas - Kaposvár 1-3
gólok: Ferenczi (53., 11-es), illetve Pavlovics (13., 11-es), Dzsavad (14.), Guzsics (68., 11-es)

Győr - Debrecen 3-0
gólok: Koltai (6., 67.), Alekszidze (87.)

Honvéd - Zalaegerszeg 1-0
gól: Abass (22.)

Újpest - Ferencváros 6-0
gólok: Simon (27.), Tisza (43., 90.), Rajczi (56., 72.), Mitrovics (60.)

Siófok - MTK 0-0
Videoton - Szolnok 3-1
gólok: Lipták (52.), Sándor (63.), Alves (76, 11-es), illetve Alex (41., 11-es)
Kecskemét - Haladás esőzés miatt elmaradt
Paks - Pápa esőzés miatt elmaradt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: