2019-05-09 08:35:50• hírek • MTI / M5

Ferenc pápával találkozott a Vatikánban a Böjte atya vezette gyerekcsapat

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével, aki azt kérte a pápától, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az idén az egyházfő éppen Csíksomlyón lesz.

Ferenc pápa az általános audiencia végén találkozott a Böjte atya vezette zarándokcsoporttal. Kezet fogott a gyerekekkel és fiatalokkal, áldását adta rájuk, és közös fotó is készült a pápával és a dévai gyerekekkel.

 

Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekmentő szolgálat eddig mintegy hatezer gyermeket karolt fel. Jelenleg kétezer-háromszáz gyereket lát el: közülük csak harmincan tudtak elutazni a Vatikánba, a többiek fényképével tablót készítettek, amelyet átadtak Ferenc pápának.

 

 

Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta, a vatikáni zarándoklattal az egyházfő június 31. és június 2. közötti romániai látogatása jelentőségét akarta kiemelni, amelynek során Ferenc pápa június elsején Csíksomlyón mutat be misét.

 

Böjte Csaba megjegyezte, Ferenc pápa azt hirdeti, hogy az egyháznak ki kell lépnie a világ és a társadalom peremére, mivel itt sok értékes ember található. „Én pedig éppen azt akartam megmutatni neki, milyen csodálatos fiúkat és lányokat sikerül segíteni!” – hangsúlyozta. Hozzátette, reméli, Ferenc pápa Csíksomlyón mond értük egy fohászt.

 

Böjte Csaba kezdeményezte, a pápa szenteljen egyházi ünnepet a gyermekeknek

 

Javaslata szerint ez a búcsúnap éppen június elseje lehetne, amelyre egyébként is a gyereknap esik. Úgy vélte, ezentúl a gyereknapot ne csak a világiak ünnepeljék meg, hanem a templomokban a Gyermek Jézust és gyermekeket együtt köszöntsék fel. A gyerekek gyakran kimaradnak az egyházból – tette hozzá.

 

Kijelentette: kérése után várakozással várja Ferenc pápa Csíksomlyón mondandó beszédét, hátha az egyházfő a gyerekek ünnepét éppen ott fogja bejelenteni.

 

„Nagy dolog Ferenc pápa látogatása nálunk, mert egy asztalhoz tudunk ülni erdélyi magyarok, Kárpát-medencei magyarok, moldvai csángók és románok is, és ha együtt tudunk imádkozni, akkor együtt is tudunk megmaradni” – jelentette ki Böjte Csaba.

 

Mindszenty József halálának évfordulójáról emlékeznek meg

 

Az audiencián részt vett Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője, a bíboros boldoggá avatási eljárásának helyettes posztulátora.

 

Elmondta, hogy Esztergom és Csehimindszent közös ajándékaként átadták Ferenc pápának Mindszenty bíboros esztergomi szobrának kicsinyített másolatát, valamint egy ereklyéskövet is. „Amikor a pápának elmondtuk, hogy a magyar egyház és a magyar nép mennyire várja Mindszenty bíboros boldoggá avatását, a pápa azt mondta, a bíboros mártír volt” – számolt be Kovács Gergely.

 

Mindszenty József halálának évfordulóján csütörtökön misét mutatnak be a vértanú Szent Istvánról elnevezett Santo Stefano Rotondo római körtemplomban. A szertartást Angelo Amato bíboros, a vatikáni szentté avatási kongregáció nyugalmazott prefektusa celebrálja. A misén a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekkórusa énekel.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: