2010-12-02 15:56:02• hírek • Póti Orsolya

Felvonultak az AIDS Világnapja alkalmából

December elsején  világszerte megemlékeztek  az AIDS betegség áldozatairól. Szatmárnémetiben csütörtökön a Romániai Vöröskereszt Szatmárnémeti fiókszervezetének önkéntesei is felvonulást tartottak a megemlékezés jegyében.

A  Vöröskereszt helyi fiókszervezetének fiatal önkéntesei december 2-án fáklyás felvonulással hívták fel a lakosság figyelmét az AIDS betegség terjedésének a megelőzésére. A közel 70 önkénteshez még hetvenen csatlakoztak, és gyertyákkal vonultak fel a város régi- és új központjában.

A Vöröskereszt fiataljai délután 16 órától szórólapokat osztogattak az új központban. A szórólapokon keresztül a HIV fertőzöttekkel és az AIDS betegekkel szembeni tévhiteket szeretnék eloszlatni. - mondta el Dezsi Stefania, a szervezet egyik önkéntese.

Az "Igazság az AIDS-ről" elnevezéssel meghirdetett kampányuk célja, hogy az emberek  tisztában legyenek azzal, hogy milyen úton kaphatják el ezt a veszélyes vírust. Az AIDS-betegekkel és HIV-fertőzöttekkel való szolidaritásuk jelképeként  140 fős csoport fáklyákkal gyertyákkal vonult át az új központon, a Római Katolikus Székesegyház előtt, majd a Korzón végighaladva visszatért az új központba.



Képgaléria:

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: