2008-07-24 10:30:41• hírek • Csenteri Judit

Módosítások abortusz-ügyben

A 15 év alatti fiatal lányokon a 24. hétig is elvégezhetnék a terhesség megszakítását.

Az Egészségügyi Minisztérium egy olyan Határozatot szeretne érvénybe léptetni, amelynek értelmében a 15 évnél fiatalabb, teherbe esett lányoknál a terhesség 24. hetéig is el lehetne végezni az abortuszt.

A fent említett határozat ötlete annak az esetnek a következtében született meg, amikor a hatóságok egy 11 éves Neamt megyei kislány terhességével találták szembe magukat, aki, amikor felfedezték, már a terhesség 17. hetében járt. A kislánynál az abortuszt végül Londonban kellett elvégezni, miután a romániai törvények szerint terhesség megszakítást csak a 14. hétig lehet végezni.

Az ilyen helyzetek elkerülése végett az Egészségügyi Minisztérium el szeretné érni azt, hogy a kiskorú terheseken a 24. hétig is el lehessen végezni az abortuszt, de természetesen csak szakorvosok beavatkozásával és csak jól felszerelt kórházakban.

A Határozatterv értelmében minden 15 év alatti fiatal lány terhessége komolyan veszélyeztetett. Éppen ezért ha egy szakorvos úgy gondolná, hogy a terhességet meg kell szakítani annak ellenére is, hogy a gyerek már túl van a 14. héten, akkor előbb értesítenie kellene úgy a kórházat, mint az egészségügyi hatóságokat. Ezt követően a gyermekvédelmi szervezetek közösen az egészségügyi szervezetekkel döntenének arról, hogy a terhességet meg kell-e szakítani. Ahhoz pedig, hogy a szakorvos a beavatkozást elvégezze, szüksége lenne az említett tanács határozatára.

A Határozattervről azonban a hazai nőgyógyászoknak még igen szkeptikus a véleménye: a romániai egészségügyi rendszer szerintük még nincs felkészülve egy ilyen Határozat alkalmazására, így szerintük a Parlament sem fog könnyen dönteni.

Cs. J.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: