2006-05-07 23:11:06• hírek • Szatmar.ro

Főszerepben a diákok

A hétvégén a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is megpezsdült az élet.



A hétvégén nem utatkozhattak a középiskolás diákok, hiszen míg a Hám János tanulói Sport Napon szórakozhattak, ugyancsak most zajlott a hagyományos Kölcsey Napok elnevezésű rendezvénysorozat is. A főgimnázium dísztermében a megyei középiskolás diákszínjátszó csoportok mutatkozhattak meg. Három csoport, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium német csoportja, a tasnádi Teletinik, valamint a Főgimnázium magyar csoportja lépett színpadra. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium valamint a Literart Magyartanári Egyesület által megvalósított rendezvény iránt nagy érdeklődés mutatkozott.

A Császár Béla német szakos  tanár által felkészített csoport Bertold Brecht: Szecsuáni jólélek című színművéből adott elő részletet, majd a Teletinik Sue Townsned darabjával léptek színpadra. Végül Tomcsa Sándor: Kánikula című jelenetét mutatták be a kölcseysek.

A Kölcsey Napokon nem csak a diákszínjátszásé volt a főszerep, hiszen a sportrajongók is megtalálhatták a nekik szóló rendezvényt a Kölcsey Kupa keretén belül.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: