2010-06-28 13:02:00• hírek • Póti Orsolya

Figyelem! Mesteri képzés indul

Végh Balázs Béla, egyetemi oktató
Végh Balázs Béla, egyetemi oktató

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetiben kihelyezett tagozata Hatékony kommunikációs és nevelési stratégiák a közoktatásban elnevezéssel mesteri képzést indít a 2010/2011-es egyetemi évvel kezdődően.

Az intézmény a mesteri képzésre való jogosultságot az itt tevékenykedő oktatók és hallgatók évtizedes munkájának köszönheti. A bolognai egyetemi rendszer második fokozatát jelentő mesteri képzés feladata összetett, egyrészt szakirányú képzést nyújt (elmélyíti az alapképzésben szerzett ismereteket, újakkal egészíti ki a más szakokon szerzett kompetenciákat), másrészt felkészít a tudományos-kutatói munkára.

„Mesteri képzésünkre felvételizhet minden egyetemi diplomával rendelkező egyén az oklevelén feltüntetett szaktól függetlenül, aki érdeklődik a pedagógia iránt, és aki valamely széles körben használatos modern nyelvből vizsgabizonylatot (diplomát, igazolást) tud felmutatni. A négy félévből álló mesterire a felvételizők kutatási tervvel jelentkeznek, a teljes képzést pedig szakdolgozattal, ill. annak megvédésével zárják. A mesteri képzés és a vele járó tudományos-kutatói munka szoros kapcsolatban van a bolognai egyetemi rendszer harmadik fokozatával, a doktori képzéssel. Ezért olyan témák is kijelölhetők a mesteri kutatásban, amelyek majd a doktori képzésben folytathatók." - közölte a hétfői sajtótájékoztatón Végh Béla , egyetemi tanár.

"Idén Romániából egyedül Udvarhely és Szatmárnémeti kapta meg a jogosultságot arra, hogy óvónők és tanítónők is megszerezhessék a mesteri fokozatot, és mesteri diplomájukat hasznosíthassák az oktatásban. " -mondta el portálunknak Végh.


Mesteri képzés indul a Babes-Bolyai Egyetem városunkban kihelyezett tagozatán
Mesteri képzés indul a Babes-Bolyai Egyetem városunkban kihelyezett tagozatán


A képzés időtartama 2 év. Tíz államilag támogatott és 30 fizetéses helyre lehet jelentkezni.
Felvételi kritériumok: 20 %- ban az egyetemi évek és a záróvizsga átlaga, valamint 80 %- ban a kutatási tervre kapott osztályzat. A sikeres felvételi valamely széles körben használatos modern nyelvből (angol, német, francia, olasz, spanyol) szerzett vizsgabizonylathoz (diploma, igazolás) kötött, amelyet a felvételizőnek beiratkozáskor kell bemutatnia, és amelyet a BBTE Alpha nyelvvizsgaközpontja állít ki, illetve  ismer el.

Felvételi vizsga: 2-3 oldalon bemutatott és a felvételi bizottság előtt megvédett önálló kutatási terv, amelyet a felvételizők már beiratkozáskor leadnak dosszié formában.

Beiratkozás:

I. Nyári időszak: 2010. július  20-25.

A kutatási terv bemutatása: július 27-28.
Az eredmény kifüggesztése: július  29.
A helyek visszaigazolása és újraosztása: július 29-30.
A végleges eredmény kifüggesztése: augusztus 2.

II. Őszi időszak: 2010 szeptember 6 - 10.

A kutatási terv bemutatása: szeptember 13-14.
Az eredmény kifüggesztése: szeptember 14.
A helyek visszaigazolása: szeptember 15-16.
Az eredmény kifüggesztése: szeptember 16.
A helyek újraosztása: szeptember 17-18.
A végleges eredmény kifüggesztése: szeptember 21.

Érdeklődni munkanapokon 9-től 12 óráig lehet a kihelyezett tagozat titkárságán a következő címen: Szatmárnémeti, Petőfi Sándor utca, 47. szám alatt és a 0261-711789-es telefonszámon.

További információk a következő honlapokon találhatók:

www.ubbcluj.ro http://www.psiho.ubbcluj.ro www.pszichologia.ro www.bbtepedsm.ro

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: