2010-09-07 09:58:22• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Román sajtó: nem lett hatékonyabb a kormány

A miniszteri személycserék nem teszik hatékonyabbá a román kormány munkáját, az új tárcák élére nem a szakértelem alapján, hanem a kormányzó Demokrata Liberális Párton (PD-L) belüli politikai nyomásra kerültek "ismeretlen figurák" - véli a hétfői román sajtó.

A Ziarul Financiar című pénzügyi-üzleti napilapnak nyilatkozó politológusok emlékeztetnek: Emil Boc miniszterelnök - aki egyben a PD-L elnöke is - nem rejtette véka alá, hogy a kormányátalakítás elsősorban a kormány külső képén volt hivatott javítani, tekintettel arra, hogy a drasztikus megszorító intézkedések miatt az utóbbi félévben nagyot zuhant mind a kabinet, mind a párt népszerűsége. A szakértők éppen emiatt csodálkoznak azon, hogy Boc jól csengő nevek helyett a közvélemény előtt ismeretlen figurákat "helyezett a kirakatba".

Stelian Tanase neves televíziós személyiség nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ez a kormány "halva született", a PD-L-n belüli klikkek harcainak, a belső leszámolásoknak az eredménye. Emlékeztet: csak Anca Boagiu szállítási és közlekedési, valamint Valeriu Tabara mezőgazdasági miniszter örvend némi hírnévnek, a többiek még nem bizonyítottak szakmai terepen.   

A Romania Libera úgy látja, hogy a kormányátalakítás révén Boc tehermentesítette a sok elfoglaltsággal járó kormányzati munkától a párt két "nagyágyúját", Adriean Videanu volt gazdasági és Radu Berceanu volt szállítási minisztert. Videanu a PD-L végrehajtó elnökeként erősíteni kívánja saját és Boc pozícióját a párton belül, ahol keményen meg kell majd küzdenie a Traian Basescu államfő táborát vezető Elena Udreával. Bukaresti megfigyelők szerint a következő hónapok legfőbb tétje, hogy Basescu szava lesz-e majd a döntő a PD-L és a kormány további működésében, avagy önállóbb - az államfőtől függetlenebb - politikát követhet-e a kormány.


Az új miniszterek sem képesek csodát tenni
Az új miniszterek sem képesek csodát tenni



A sajtó emlékeztet arra, hogy Basescu volt a mostani kormányátalakítás legfőbb kezdeményezője, sőt, sokkal mélyrehatóbb változtatásokat látott volna szükségesnek.

Az Evenimentul Zilei neves publicistája, Ioana Lupea a PD-L "provincializálódását" látja a kormány mostani átszabásában. Úgy véli: most a helyi érdekeket képviselő személyek kerültek fölénybe a kabineten belül, kevésbé fognak törődni a megkezdett, országos jelentőségű projektek végrehajtásával.

Sorin Rosca Stanescu újságíró-szerkesztő a hét végén a Realitatea hírtelevízió műsorában érthetőnek nevezte, hogy a koalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztereit a helyükön hagyták. Úgy fogalmazott: a magyar miniszterekkel szemben merült fel a legkevésbé a korrupció gyanúja, arról nem is beszélve - tette hozzá -, hogy a PD-L csak addig maradhat hatalmon, amíg az RMDSZ akarja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: