2011-06-20 12:45:47• hírek • Póti Orsolya

Felvételi a Közigazgatási karra

A Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikáció Tudományi Karának Szatmárnémetiben egy kihelyezett Közigazgatás szaka működik, amely a 2011/2012-es tanévben román és magyar tannyelvű évfolyamokat indít. A Közigazgatási Karra való beiratkozás július 13-21 között zajlik.

A Közigazgatási Kar 1996-ban lett megalapítva az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által támogatott nemzetközi projekt segítségével. A kar a három éves nappali tagozat vagy távoktatás mellett mesterképző kurzust is kínál a következő tudományágakban: a közszolgálat menedzsmentje közösségfejlesztés; helyi közösségek financiális menedzsmentje; civil szervezetek menedzsmentje.

A Közigazgatási Kar az idők során  kialakított egy saját kutató egységet, a Közigazgatási Kutató Központot, amelyen belül az elmúlt hét évben több kutatást is végeztek a romániai helyzetről. Az intézmény egy másik fontos megvalósítása az Erdélyi tudományos közigazgatási folyóirat, amely azon kevés tudományos szaklap közé tartozik, amely ebben a témában az országban megjelenik. A lap elektronikus változata a www.apubb/rtsa címen megtekinthető.

Jelenleg a Közigazgatási Kar tagja a Közigazgatási Iskolák Szervezetének, illetve egyéb olyan hálózatoknak is, amelyeknek szakterülete közel áll a közigazgatáshoz. Az intézmény célja olyan szakemberek képzése, akik kulcsszerepet látnak majd el a romániai közigazgatásban. Ez a kar arra koncentrál, hogy a tanuláshoz és kutatáshoz egy minél megfelelőbb közeget biztosítson, illetve állandó együttműködésre adjon lehetőséget az elméleti és  gyakorlati szakemberek és hallgatók közötti fakultáson belül, illetve a közintézményekben dolgozókkal - nyilatkozta Suta Stefan, az egyetem Közigazgatási Karának igazgatója.

A szatmárnémeti fakultás székhelyén a beiratkozás július 13. - július 21. között zajlik. Az eredmények kifüggesztésére július 23-án kerül sor. Július 23- 24 között várják a fellebbezőket, július 25-29 között pedig azokat, akik helyeiket visszaigazolják. A végső eredményeket július 31-én függesztik ki.

Felvételi követelmények: az érettségi átlag a végső bejutási jegy 50 százaléka, valamint a középiskolai évek átlaga a végső jegy 50 százaléka.

Beiratkozáshoz szükséges iratok:
-beiratkozási formanyomtatvány;
-a beiratkozási díj kifizetését igazoló nyugta
-az érettségi diploma és a középiskolai jegyek törzskönyvi kivonatának eredeti példánya, vagy hitelesített másolata. 

Az egyetem elvégzése után a hallgatók, mind a központi, mind a helyi közigazgatásban elhelyezkedhetnek, profit vagy nonprofit szervezeteken belül, az országterületén vagy külföldön.
Bővebb információért látogasson el az intézmény honlapjára, vagy hívja a 0261-711-789-es telefonszámot.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: