2008-12-05 15:51:40• hírek • Szatmár.ro

Felújították a hajléktalanszállót

Kormánypénzből végezték el a szatmárnémeti hajléktalanszálló felújítási munkáltait. A projekt keretében a Szociális Gondozói Hivatal szolgáltatásai is bővültek.

A felújított hajléktalanszálló 60 személy befogadására képes, és nem csak éjjeli szálláshelyként működik a rászorulók számára.

A hajléktalanok, szakemberek segítségét is igénybe vehetik, akik a társdalomba való visszailleszkedésbe nyújtanak segítséget, így hosszabb távon próbálnak támaszt nyújtani a rászorulóknak. Szatmárnémetiben jelenleg több mint 90 hajléktalant tartanak számon, de a hideg idő miatt ennél többre számítanak. A projektet hétszázezer lejből valósították meg, melynek egy részét a helyi tanács biztosította.

Az ünnepélyes átadáson jelen voltak mindazon intézmények képviselői, akik a projekt elkészítése során támogatták illetve a további munka során is támogatják az intézmény működését. Ilyés Gyula polgármester elmondta, nagyon örül annak, hogy Szatmárnémeti országos szinte az elsők között van ezen a téren és bár mindig lesznek szociális problémák, ez már egy nagy lépés azok megoldása felé. Az átadást még ünnepélyesebbé tette az ortodox líceum kórusának előadása, akik karácsonyi dalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: