2013-06-10 12:54:58• hírek • refszatmar.eu

Zászlóvivő asszonyok Szamoskóródon

Az utóbbi években felpörögtek az egyházi események Szamoskóródon. A maroknyi református gyülekezet, élén Erdei Árva István lelkipásztorral jó példát mutat abban, hogy minden lehetséges annak, aki hisz: templomot, parókiát, gyülekezeti termet újítottak úgy, hogy az istentiszteleti hajlék, a közös otthon valóban ékessége a falunak. Vasárnap délután újra ünnepi alkalomra gyűlhettek össze a hívek, ugyanis a nőszövetség, a „gyülekezet édesanyja" zászlaját avatták fel - írja a refszatmar.eu.

Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök igehirdetésében a bátor hitvallástételre buzdította az ünneplő gyülekezetet, tudván azt, hogy aki vallást tesz Jézusról az emberek előtt, Ő is vallást tesz arról a mennyei Atya előtt. Bibliai hősök, egyháztörténeti személyiségek neves sorába kerülhetnek azok, akik bátorsággal el tudják mondani: „Én és az én házam, az Úrnak szolgálunk." A szamoskóródi asszonyok is jó hitvallónak bizonyultak azzal, hogy zászlóvivőkké lettek.

Nagy Erika egyházmegyei nőszövetségi elnök avató beszédében a zászlóról, mint jelképről beszélt. Isten báránya vitte mindannyiunk számára a győzelmi zászlót a Golgotára, hogy megváltson minket a bűn hatalmából. Kovács Sándor esperes fejedelmeink zászlójukra kitűzött jelmondatával köszöntött: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!"

A meghívott lelkipásztorok igei köszöntője közben a vendégnőszövetségek feltűzték szalagjaikat az avatandó zászlóra, így tolmácsoltak igei áldást a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Szatmári Református Egyházmegye, Szamokrassó, Gencs, Kiskolcs, Nagykolcs, Ombod, Pettyén, Tasnád, Szatmárgörbed, Aranyosmeggyes, de legfőképpen Isten nevében. Ezután az egyházkerületi és egyházmegyei nőszövetségi elnök megáldotta a zászlót. Az ifjak műsora mutatta, hogy áldásos jövője lehet a gyülekezetnek, majd a helyi nőszövetség elnöke beszámolt a mindennapok nőszövetségi tevékenységeiről. „Tégy Uram engem áldássá!" - énekelték imádkozó lelkülettel az egyházkerület nőszövetségi himnuszát a végén, majd a nemzeti imádság után agapéra került sor a falu kultúrotthonában.

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!" Ez az ige áll ezután a nőszövetség jelmondataként a nőszövetségi zászlón, az általuk ráhelyezett szalagon pedig a következő biztatás ékesít: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok! Nem skizofrén állapotot jelöl a két ige együtt - jegyezte meg a házigazda-lelkipásztor, mert nem mond a kettő ellent egymásnak, ugyanis csak akkor tudjuk egymás terhét hordozni, ha életünket a mi igazi zászlóvivőnkre, Krisztusra bízzuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: