2013-10-05 07:34:33• hírek • Szatmár.ro

Felújított iskolába járhatnak a vetési gyerekek

A felújított iskolába az elemi osztályokba járó gyerekek tanulnak: összesen 88-an.

Nagy ünnep volt pénteken Vetésben: átadták ugyanis az önerőből felújított iskolaépületet, amenyben az első, második és harmadik osztályos, román és magyar szakra járó gyerekek fognak tanulni. Az iskolát szinte teljes egészében sikerült felújítani, megújult a padló, a falak festése, kicserélték a nyilászárókat és új padokban ülhetnek a gyerekek.

Az ünnepélyes iskola-átadáson részt vettek többek között Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők, Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes valamint Juhász Lajos polgármester is.

A község polgármestere örömmel mondta: nincs nagyobb öröm, mint látni, hogy az általa vezetett település fejlődik. Ám ez nem csak az ő érdeme, hanem az iskola vezetőségének és az oktatóknak az érdeme is, akik mindenben segédkeztek amiben csak tudtak.

A parlamenti képviselők gratuláltak a megvalósításhoz, hiszen nem sok önkormányzat tud önerőből egy ekkora munkálatot elvégezni. Ám figyelmeztették a vetésieket: a gyönyörű új iskolába gyermekek is kellenek, hiszen ők jelentik a magyarság jövőjét.

Vetés községben jelenleg 25 osztályban tanulnak a gyerekek - óvodától az általános iskola befejezéséig. Ez összesen 410 óvodást, kisiskolást és általánosiskolást jelent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: