2011-02-16 17:51:46• hírek • Szatmar.ro

Felújítják a törvényszék épületét

A Szatmár Megyei Törvényszék épületének állapota nem mondható jónak, hiszen mint kiderült, megépítése óta nem vetették alá semmilyen felújításnak. A munkálatoknak nyáron kezdenek neki, a felújítás összege pedig 12 millió euróra rúg.

Az ingatlant 1896 óta nem részesítették alapvető felújításban, így nem is csoda, hogy mára már viszonylag rossz állapotra jutott. A munkálatokról szóló licitet már kiírták.

Rodica Grosos Maxim, a Törvényszék vezetője szerint április 15-ig kell letegyék a cégek ajánlataikat, hogy július 1-jétől nekiláthassanak a munkálatoknak. A projekt szerint a felújítás három évig is elhúzódhat majd. A 48.754.000 lejes, azaz 12 millió eurós munkálatokat teljes egészében központi költségvetésből, az Igazságügyi Minisztérium állja.

Az intézményben a renoválástól függetlenül továbbra is ugyanúgy folytatják majd a tevékenységet. Éppen azért tart három évig, hogy csak a munkálat alatt álló épületrészeket kelljen egyszerre felszabadítani. Ez nem okoz gondot, hiszen a Törvényszék és a Bíróság mellett működő Ügyészség nyáron elfoglalja új épületét a Pannónia szálló mellett, a Nemzeti Bank régi székhelyét, így üresen marad az ingatlan egy része és meg tudják oldani azt, hogy ne kelljen a munkálatok alatt elköltöztetni az intézményt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: