2010-07-15 13:04:45• hírek • Póti Orsolya

Felújítják a Kálvária templomot

A római katolikus Kálvária templom, Jézus Szíve német és román nyelvű személyi plébánia hamarosan teljes felújítás alá kerül. Június 22-től lépett a megvalósulás szakaszába a „Római katolikus Kálvária templom restaurálása és tartalmas értékesítése" elnevezésű projekt.

A tizennyolc hónapig tartó projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Területfejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium társfinanszírozásának köszönhető, melynek értéke közel 6.600.000 lej.

A templom helyén az első épület Hám János püspök által 1844-ben Tischler Albin csanálosi plébános és címzetes kanonok tervei alapján építtetett Kálvária kápolna volt, amelyet az egykori ötszögű szatmári erőd északnyugati bástyájának közvetlen közelében, a Dobosok dombja nevű helyen emeltek. A 20. század elején lerombolt épület egykori kinézetét mindössze korabeli képeslapokról ismerjük. A régi templom lebontását és az új építését 1907. október 18-án kezdik el P. Schaeffer Jakab atya vezetésével. Az új, szintén neogótikus templomot az 1908-as év folyamán építi fel a szamárnémeti Weszelovszky fivérek vállalkozása.



Az elhelyezésből származó repedések hamar megjelennek az új templom falain is, ezért már 1925-26-ban javításra szorul az épület. 1940-ben a budapesti Megyer-Meyer Antal iparművész restaurálta a templom falképeit. 1944. szeptember 16-18. közti szovjet bombázások során a Kálvária templom is megsérült, legnagyobb vesztesége a díszes vitrók elpusztulása volt. Jelentős javítások zajlottak az 1976-1977 időszakban, amikor az első évben az épület külső homlokzatait újravakolták teljes egészében és Bódi Endre festő újrafestette a belső terek dekorációit. Ugyanekkor festették le olajfestékkel az oltárokat, szobrokat és padokat.

Több mint harminc év telt el a nagy történelmi illetve vallási értékkel bíró épület utolsó felújítása óta. Mivel a templom egykor homokos talajra épült az évek során az épület falain újra megjelentek a repedések, és a járófelületen is egyre nagyobb repedéseket fedezhetnek fel. A projekt célja a templom megóvása, a turisták számának növelése, valamint a negatív környezeti hatások csökkentése. A tervek szerint 2012. január 22-ig tartanak majd a munkálatok a templom külső és belső területén.







Nemsokára teljes felújítás alá kerül az épület


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: