2010-05-04 11:00:22• hírek • Szatmar.ro

Felújítják a Ioan Slavici Főgimnáziumot

Kolozsváron, az Észak-Nyugati Régiófejlesztési Hivatal székhelyén írta kedden alá Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula azt a szerződést, amely a szatmárnémeti Ioan Slavici Főgimnázium felújításának finanszírozásáról szól.

Amint azt Koncz Andreától, az Uniós Finanszírozásokért Felelős Iroda vezetőjétől megtudtuk, az említett oktatási intézmény igen elhanyagolt épületében működik. A tavalyi év júniusában pályázatot nyújtottak be, amelynek segítségével többségében Európai Uniós pénzekből felújíthatják, modernizálhatják a szóban forgó gimnáziumot.

A pályázat elbírálása és ennek kihirdetése azonban hosszas folyamat volt, így az aláírásra csak most kerülhetett sor. Az intézmény felújítása, valamint modernizálása összesen 13.241.444,66 lejbe kerül, ebből az Európai Unió 10.896.861,51 lejt fedez, a fennmaradó költséget pedig a Polgármesteri Hivatal kell előteremtse.

A 2.344.583,15 különbözet az áfára, valamint a pályázatban le nem írható költségekre megy el. Amint azt a pályázati iroda vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta, ebből az összegből a polgármesteri hivatal végül csak 243.302 lej fogja terhelni, mivel az áfát vissza tudják majd igényelni. A teljes összegből a Ioan Slavici Főgimnázium két épületét (az utcafronton lévőt, valamint a sporttermet), illetve az intézmény udvarának zöldövezetét fogják kialakítani. Ezen kívül bútorokat vásárolnak, valamint tanügyi felszereléseket.

Több laboratóriumot is kialakítanak majd, így például fizika, informatika és nyelvlaboratóriumot is, amelyek korszerű felszerelésekkel rendeznek be. Számítógépek, térképek, szimulálóberendezések állnak majd a diákok és tanáraik rendelkezésére a színvonalasabb tanítás érdekében, összesen 552.470 lej értékben. A munkálatokat a remények szerint a nyári hónapokban elkezdhetik, ezt viszont a közbeszerzés meghirdetése, a pályázatok elbírálása, valamint ezek kihirdetése előzi meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: