2014-08-30 15:27:39• hírek • Szatmár.ro

Felújítják a DN19-es országút egy részét

Megkezdődött az országút felújítása: avasi településeken vezet majd át a jó út egészen a megyehatárig.

Pénteken már le is aszfaltozták az első kilométerét a DN19-es jelzésű országútnak Vámfalu településnél - a munkálatok megkezdésénél pedig jelen volt Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Mircea Govor, a megyei tanács alelnöke és Eugeniu Avram prefektus is.

A megyei tanács közleménye szerint összesen 41,5 kilométeren dolgoznak majd - javítják az utat majd egy-egy új aszfaltréteget helyeznek el rajta. Dolgoznak majd a Sárközújlaktól Avasújváros felé vezető úton, Vámfalun keresztül Avasújvárosig, onnan Avasújfalu irányába, majd azon túl egészen a megyehatárig. A munkálatok elvégzésének határideje október 30.

A Sárközújlaktól Avasújváros kijáratáig tartó 17,4 kilométeres szakaszon javítani fogják az utat, majd két, legtöbb 2 centiméter vastag bitumenes réteget helyeznek rá. Az Avasújváros-Vámfalu-Avasújváros-Avasújfalu-megyehatár útvonalon a javítási munkálatok mellett a 24,1 kilométeres útszakaszt átlagban 6 centiméteres aszfaltréteggel vonják be.

Megkezdődött az út aszfaltozása

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: