2017-05-07 08:11:31• hírek • Szatmár.ro, Agerpres.ro

Felújítják Ákos műemlék-templomát

fotó: Ghid Video Turistic
fotó: Ghid Video Turistic

A Szatmár Megyei Tanács legutóbbi rendkívüli ülésén is szó volt a felújításról.

A Szatmár Megyei Tanács legutóbbi rendkívüli ülésén formailag módosította a DJ 108R Béltek-Béltekfürdő-Dobra-Nántű-DJ108P-DJ 196- Korond-Bogdánd-Hadad és a megyehatárig tartó útszakaszt, valamint az Ákosi református templom felúítását célzó pályázatokat. A módosítások formaiak, melyekre a pályázati kiírás megváltozása miatt volt szükség.

A tanácsülést követő rövid sajtótájékoztatón kiderült: az önkormányzat felhívást intézett minden, A kategóriás műemlék épület tulajdonosához, hogy jelezzék támogatási igénylésüket, de tavaly csak az ákosi református templommal kapcsolatban érkezett válasz a felhívásra.

A 2014-2020-as Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt értéke 2,3 millió lej, ebből a tulajdonosnak, azaz a református egyháznak csak 2%-ot kell állnia. Az összegből felújítják az épületet, a tetőzetet, az elektromos hálózatot, és népszerűsítő segédanyagokat is készíttetnek.

Ákos település református temploma 1175-ben épült, eredetileg római katolikus kolostor volt, majd a reformáció után a református egyház tulajdonába került. Legutóbb 1980-ban restaurálták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: