2014-02-18 16:55:13• hírek • MTI

Felügyeleti biztost rendeltek az Astra biztosító élére

Jelentős tőkeemelésre kötelezte az Astra biztosítótársaságot az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) és felügyeleti biztost rendelt ki a társaság élére, amelynek meg kell állapítania a szükséges tőkeemelés mértékét - jelentette be kedden Dan Radu Rusanu, az ASF elnöke.

Rusanu elmondta: a több mint hárommillió ügyféllel rendelkező piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén.

A jegybankkal és pénzügyminisztériummal közösen végzett ellenőrzés megállapította, hogy az Astra pénzügyi gondjai nem jelentenek rendszerkockázatot a bankpiacon - tette hozzá az ASF elnöke. Dan Radu Rusanu közölte: az Astra által megkötött biztosítások lejáratukig érvényben maradnak.

A Mediafax hírügynökség korábban úgy értesült, hogy az Astra mintegy 40 százalékkal alábecsülte a biztosítási kockázatokat, és erre alapozva a szükségesnél jóval alacsonyabb fedezettel működik. Ugyanakkor az Astránál tavaly novemberig már 74 ezer kifizetetlen kárigénylési dosszié gyűlt fel. A Mediafax úgy tudja, hogy a fedezetet mintegy 100 millió lejjel kellene emelni.

Az ASF ugyanakkor megállapította, hogy egyebek mellett a cégcsoporton belüli, visszafizetetlen kölcsönök juttatták nehéz helyzetbe a biztosítót: ezek nagy része, több mint 100 millió lej, a Romania Libera című lapot kiadó Media Holdinghoz jutott.

Dan Radu Rusanu az egységes pénzügyi felügyeletbe beolvasztott, korábbi biztosítási felügyelet (CSA) volt vezetőjét, Daniel Tudort azzal gyanúsította meg, hogy "falazott" az Astrának, mert szerinte a CSA tavalyi ellenőrzésének is ki kellett volna mutatnia ugyanezeket a rendellenességeket.

A Dan Adamescu üzletember cégei által ellenőrzött, 190 millió lejes jegyzett tőkével rendelkező Astra portfóliója 800 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból és 2 millió 150 ezer lakásbiztosításból áll.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: