2009-05-27 16:45:59• hírek • Szatmar.ro

A FOTA felfüggesztette a Williamset

Veszélybe került a Hungaroring jövője, visszatérhet Montreal.

A Forma1-ben szereplő csapatok érdekvédelmi szervezete (FOTA) felfüggesztette a Williams tagságát, miután az egyedüli, a sorozatban részt vevő csapatként leadta a nevezését a következő szezonra.

Mint ismeretes, a FOTA továbbra is harcban van a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) annak szabálymódosítási elképzeléseivel kapcsolatban, ezért tagjait bojkottra szólította fel. A Forma1 következő szezonjában indulni szándékozó csapatok május 29.-ig adhatják le nevezésüket, ám ezt a a „régiek" közül csak a Williams tette meg. Rajtuk kívül két új csapat, a US F1 és a Campos Racing nevezett eddig.

„Sajnálatos a FOTA lépése, de érthető is egyben", reagált a hírre Sir Frank Williams, a csapat tulajdonosa.

A Világgazdaság című gazdasági lap értesülései szerint a magyar Pénzügyminisztérium és az Önkormányzati Minisztérium nem támogatja a Magyar Nagydíj 2012 utáni megrendezését.

Az ok, hogy a gazdasági válság és a forint árfolyamának csökkenése miatt az idén is ötven százalékkal többe kerül a futam, mint ahogy azt tervezték. Számszerűen ez azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett 3,14 milliárdot további 1,74 milliárddal meg kell megtoldani. Mivel a következő szezonban 22,5 millió dollárra emelkedik a jogdíj, ez további két milliárd forint többlettel emeli meg a költségeket.

A Hungaroring mehet, a Montreal jöhet mondhatnánk, amennyiben hiteles az az angol sajtóértesülés, mely szerint kanadai üzletemberek Bernie Ecclestone-nal tárgyalnak Londonban. A hírek szerint a kanadai kormány továbbra is hajlandó 10 millió kanadai dollárral támogatni a montreali verseny megrendezését, a fennmaradó 25 milliót pedig az önmagukat megnevezni nem kívánó pénzemberek fedeznék.



Csökken a forint, veszélyben a Magyar Nagydíj


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: