2011-03-09 14:11:43• hírek • Szatmar.ro

Felszerelés a kórháznak

A hiányosságokat pótolják, illetve a felszerelést bővítik a Szatmár Megyei Kórházban abból az összegből, amelyet Cseke Attila egészségügyi miniszter hagyott jóvá megyénknek.

Csehi Árpád, a megyei tanács elnöke a közelmúltban tárgyalt a Bukarestben a miniszterrel az újítás részleteiről. Megyénk egészségügyének egyik legnagyobb gondját az orvosi műszerek elavultsága, vagy éppen hiánya okozza, ami részben megszűnhet az elnyert állami támogatással. Az ennek a kiutalásáról szóló rendelet információink szerint az elkövetkező két hétben várható, majd ezt követően sor kerülhet a licit kiírására és a gépek tulajdonképpeni beszerzésére.

Marc Adrian, a kórház igazgatója portálunknak elmondta, igyekeznek a legszükségesebb felszereléseket beszerezni. A sebészeti osztályon, az ortopédián, a kardiológián és több más osztályon is várható a fejlesztés. A minisztériumba egy összeállítást juttattak el, amely a legégetőbb beruházások listáját tartalmazza. Ennek megfelelően a már elavult gépeket igyekeznek kicserélni elsőként, hiszen a radiológián például a 70-es években készült gépeket is kénytelenek jelenleg még használni. Számos tönkrement gép is helyettesítésre vár.

Az intézmény vezetője a teljesség igénye nélkül elmondta, egy mammongráfot, az intenzív osztályon használatos mobil röntgengépet és egy defibrillátort is készülnek vásárolni.

A gyermekosztályt különböző monitorokkal és inkubátorokkal igyekeznek bővíteni, ugyanakkor egy új sterilizálóhoz is hozzájut a Szatmár Megyei Kórház.


Gépek vásárlására használják a támogatást
Gépek vásárlására használják a támogatást


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: