2008-11-10 13:29:18• hírek • Parajdi Andrea

Vasárnap felszentelik

Egy jámbor, törékeny, de hitében erős és a végletekig feláldozó fiatal nőt ábrázol majd a Hildegárda templom előtt helyett kapó Szent Erzsébet szobor.

Sajtótájékoztatót tartottak hétfő délelőtt a Szatmári Római Katolikus Püspökségen, ahol most először azt is bemutatták, hogy milyen kinézete lesz a Szent Erzsébet szobornak. Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, november 16-án a Római Katolikus Egyház felavatja a Hildegárda templom előtt kialakított parkban Szent Erzsébet szobrát. Továbbá arról is beszámoltunk már, hogy a Római Püspökség az említett területet felajánlotta Szatmárnémeti Önkormányzatának, hogy azt a közösség javára hasznosítsa. Ennek okán a Kispiac mellett egy negyven férőhelyes parkolót fognak létrehozni.

Schönberger Jenő, megyés püspök a sajtóértekezleten elmondta, Árpád-házi Szent Erzsébet életének üzenete, minden kor embere számára példát jelenthet, s mivel ferences harmadrendi szent volt, méltó arra, hogy az egykori ferences zárda és templom előtt szobor őrizze emléket.

Hankovszky Ferenc helynök bemutatta Gergely Zoltán szobrász alkotását, amelynek összmagassága 370 cm. Szent Erzsébet szobra formailag tömör, ruházata visszafogott és egyszerű. Jobbkezét segítőkészen előrenyújtja, bal kezében pedig a legendás rózsákkal teli köntöst fogja. A szobor felszentelésére november 16-án, vasárnap a Szent János Templomban (Hildegárda) megtartott szentmisét követően 13:30 órai kezdettel kerül sor.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: