2013-10-02 16:58:21• hírek • Kocsis Zoltán

Félszáz kiállító és kevés magyar fellépő a Termés Napján

Dorel Coica polgármester elmondása szerint a vásár költségeit a kiállítók állják, a fellépők ingyen lépnek színpadra, az önkormányzat egyedül a takarítás költségeivel járul hozzá a szervezéshez.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal október 4-6. között harmadszor rendezi meg az őszi betakarítás ünnepét. Az előző két évben Hagyományos Termékek Vására néven futott az esemény, idén viszont a „régi szép időket" idézve Termés Napja lesz neve és három napig tart. A vásáron több mint félszáz termelő mutatja majd meg termékeit, a kulturális műsor összeállításakor viszont ismét megfeledkeztek a megye magyar lakosairól.

Az érdeklődők három napon keresztül hat-hat gyümölcsös, zöldséges, péktermékes és pálinkás, négy boros, három-három tejtermékes és húsos továbbá két dísznövényes standot csodálhatnak meg. A legtöbben, szám szerint 16-an, azonban az „egyéb" kategóriába sorolhatóak. Itt zakuszkától és gyümölcslekvártól kezdve gyümölcsleveken, teákon, kerámiákon és öntözőberendezéseken keresztül rózsából készült édességekig sok mindent megtalálhatunk majd. Ebben a kategóriába képviselteti magát Bihar, Máramaros és Szilágy megye is, amúgy meg a Szatmár megye egészéből, Homoródtól Rózsapallagig, Nagykolcstól Turcig és Sződemetertől Bikzsádig érkeznek kiállítók. Összesen 52-en. rajtuk kívül két sörös, miccses, kolbászos sátor várja vendégeit.

Az esemény hivatalos megnyitójára október 4-én, pénteken 14.00 órakor kerül sor az Október 25 téren. Ezen a napon 13.30 és 19.00 óra között kulturális műsor színesíti a kínálatot. Szembetűnő azonban, hogy a húsz fellépőből mindössze egy (!) magyar, az egri Csodaszarvas (15.00) néptáncegyüttes. Azaz a fellépők 5%-a. Szerencsére egy másik etnikai kisebbséggel, a svábokkal bőkezűbben bánnak a szervezők: három előadás jut nekik!

Izgatottan várjuk a Szatmár Megyei Tanács reakcióját: mikor és milyen műsorral szervezik meg ők a Termés Napját?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: